2020.09.11 23:27 Kóborló Olvasottság: 212x
1

Valamikor nagyon régen láttam már ezt a filmet (igaz szinte sok mindenre nem emlékeztem már belőle, csupán annyi maradt meg, hogy kimondottan félelmetesnek találtam anno) ezért is örültem annak, hogy az elmúlt napokban, volt szerencsém újranézni ezt az 1982-es kanadai slasher horrort.

A szó amit erre a filmre összefoglaló szóként leírnék, az az, hogy egyszerű! Mondjuk azért ez nem egy túl kecsegtető szó egy filmre, de vannak nagyon ritkán olyan esetek, ahol az egyszerű szó használata nem feltétlenül jelenti azt, hogy végeredményben egy rossz filmhez lesz szerencséje a nézőjének. Egyszerűen csak annyi, hogy nem lesznek csavarokkal, nagy fordulatokkal átszőve az adott film. Az egyszerűségével akarja szórakoztatni majd a nézőjét, amit azért valljuk be, a mai filmgyártás szépen el is hagyott már, hisz a néző szinte vágyik arra, hogy egy horrorfilm megdöbbentse, hogy folyamatosan tudja a váratlan események tömkelegével sokkolnia és hogy az adott produkció egész játékideje alatt, csak találgatnia keljen a nézőjének azt, hogy ki lehet majd a következő áldozat, ki lesz az, aki majd túlélheti a cselkényben található szörnyűségeket. Nos aki egy ilyen filmre vágyik, az semmikép ne nézze meg a Humongous-t, hisz ez egy végtelenül leegyszerűsített slasher horror. Írhatnám azt is, hogy egy efféle forgatókönyvet, szinte bármelyik olyan néző aki rajong a horrorfilmekért, képes lenne megírni. E negatívumok mellett, engem mégis képes volt lekötni és szórakoztatni eme film és ez talán az ügyeletes gonoszunk miatt volt. Nagyon sokáig nem kapunk képet róla, tulajdonképpen sok esetben a szörnyetegünk szemszögéből láthatjuk a cselekményeket, illetve csak az állatias morgásaiból sejthetjük azt, hogy mivel is állnak majd szembe a film szereplői.

És ha már megemlítettük a szereplőket, nos hát az általuk alakított karaktereket sem tarthatott sokáig megírni, hisz a slasher horrorfilmek legáltalánosabb karaktereik, szinte egytől-egyig mind megtalálható itt is. Mégsem mondanám totál egyértelműnek azt, hogy ki/kik lesznek majd azok, akik a film végére életben maradnak. Ennyire leegyszerűsített karakterek mellett, nem számítottam Oscar-díjas alakításokra, de a legtöbb színészi alakítás egészen elfogadható lett.

Egy horrorfilmnél, de főleg, egy slasher horrornál, számomra igencsak fontos, hogy miként is jelenik meg a gonosz és azt kell hogy írjam, e téren is rendben volt. A korához képest (1982) és az alacsony költségvetéséhez képest (közel 2 millió kanadai dollár) egészen jó munkát végeztek a sminkesek. Kicsit bánom, hogy a brutalitását (ami simán elfogadható lett volna a filmnek a története szerint) kissé tartaléklángon hagyták. Ezáltal a halálesetekben sem volt túl nagy kreativitás, viszont aránylag egészen jól fen tudja tartani a film a feszült atmoszféráját.

Messze van a Humongous című film ahhoz, hogy egy jó slasher horrorként emlékezzünk rá, de az átlagos szintet simán megugorja azért.

1