2020.10.20 12:18 Kóborló Olvasottság: 195x
1

Családbarát horror a Disney-től

Régóta kerülgettem már ezt a filmet, pedig szerepelt azon filmek képzeletbeli listáján, amit egyszer mindenképp meg akartam nézni. Az elmúlt napokban újra belefutottam, és úgy gondoltam, itt az ideje, hogy végre megnézzem, és véleményt is tudjak róla mondani.

Nem sok mindent hallottam előjáróban erről az alkotásról, csupán egy valamit, méghozzá, hogy a gyártó stúdiója a Disney volt. Számomra már ez is elég volt ahhoz, hogy felkeltse az érdeklődésemet, hisz nehezen tudtam összeegyeztetni a Disney-t a horrorfilmek világával. Ezek után látom itt a mafab oldalán, hogy Az erdei kápolna titka című film műfaji besorolásában benne van a horror, a misztikus és a családi film is. Ezáltal egyre kevésbé sejtettem, mit is fogok látni, de azt már kezdtem sejteni, hogy a horrortól igencsak távoli alkotást. Így is lett. A Disney stúdió nem hazudtolta meg magát. Tulajdonképpen egy misztikus elemekkel operáló családi kalandfilmet kapunk a 80-as évekből.

Családbarát horror a Disney-től

A film alapjai egy bizonyos Florence Engel Randall (1917–1997) nevű amerikai író 1976-ban megírt novellájából származnak, aminek a megfilmesítési jogait a Walt Disney már 1978-ban megvásárolta. Hogy mi mindenen változtathattak a nyomtatott változatához képest, nem tudom, de nagy százalékban merem azt írni, hogy sok mindenben. Hisz a film első forgatókönyvíróját, Brian Clemenst (1931–2015) pont azért bocsájtották el, mert túl sötét hangvételűre sikeredett a forgatókönyv, pedig pont a novellából emelte át.

Brian Clemens ment a produkciótól, a helyére pedig az új forgatókönyvíró, Rosemary Anne Sisson (1923–2017) érkezett, aki lényegesen átdolgozta az első forgatókönyvet, és ez már a Disney-nek is tetszett (gondolom, sokkal családbarátabb és könnyedebb hangvételű lett a végeredmény), hisz egyből elkezdték a forgatást. Érdekes módon abból viszont nem nagyon engedett a forgalmazó stúdió, hogy egy igen kísérteties helyszínen forgassák le a filmet (ezt a házat használták az 1963-as, A ház hideg szíve című klasszikus horrorfilmnél is). Tulajdonképpen az egész produkció legijesztőbb része pont a forgatási helyszín volt.

A filmet eredetileg tévére szánták, csak amikor a speciális effektjeiért beadták a készítők a számlákat, döntött a forgalmazó stúdió úgy, hogy újravágatja és moziba küldi a filmet. Sajnos érződik a szereplőkön a tévéfilm hatás; szerethetők a karaktereik, de a színészi alakítások teljesen átlagosak lettek. A film tud bánni a hangulati elemekkel, de egy percre sem válnak félelmetessé a látottak. A történet befejezése számomra kissé okafogyottá válik (egyes információk szerint háromféle befejezést is készítettek hozzá). Mindent egybevéve számomra egy csalódást keltő film lett.

családi | horror | misztikus | thriller

Egy erdei házba költözik egy család, akik egy volt lakó szellemével kerülnek kapcsolatba természetfeletti erők segítségével. több»

1