A sellő dala

2022.12.20 20:45 Artemisia Olvasottság: 505x

4

Vonda N. McIntyre 1997-es regényéből már 2014-ben leforgatták, de csak most érkezett meg Sean McNamara filmje, melyben Pierce Brosnan az örök életre vágyó XIV.Lajos bőrébe bújik. Az alapanyagként szolgáló regény, A Nap és a Hold dala egy lebilincselő, egyedi és édes-bús történet a fogságba ejtett sellőről. A film azonban csak nagyvonalakban követi a cselekményét, és éppen azokon a részeken vérzik el, ahol változtatásokat eszközölt.

A fő aduász természetesen Pierce Brosnan, de a színész tehetsége és korrekt alakítása sem menti meg a hanyagul megírt karaktert. A Napkirály jelleme eléggé ingadozik, például a lányával való kapcsolata is ellentmondásos: egyszer törődik vele, aztán puszta eszközként felhasználja a céljaihoz, végül mégis egy szentimentális döntést hoz vele kapcsolatban.

Marie-Joséphe (az Útvesztőből és A Karib-tenger kalózaiból ismert Kaya Scodelario), bár a maga módján szerethető, de még így is vékonykán megírt karaktert. Viselkedése, döntése az ábrázolt korban anakronisztikusnak hatnak, a sellővel való összebarátkozását sem gondolták túl. Az apa és eltitkolt lánya kapcsolatában rejlő lehetőségeket, drámát sem aknázták ki megfelelően, sőt ahhoz képest, hogy ez az egyik fő téma, elég összecsapott a kettejük szála, ahogy a sellő drámája is el lett bagatellizálva. Említésre méltó mellékszereplők nemigen vannak, talán Yves kapitány érdemel egy-két szót, bár érződik, hogy csak a kötelező szerelmi szálhoz kellett egy jóképű kapitány, de semmi más célja nincs a karakternek. A nyelvezet szintén anakronisztikus, a dialógusok nagy többsége egyszerűen papírízű. A helyszín, a díszletek és a jelmezek inkább giccsesek, semmint korhűek, a hangulat inkább művi, mint romantikus.

Összességében egy egyszer megnézhető (pláne így a karácsony előtti időszakban), de teljesen feledhető családi film, amiből sokkal többet ki lehetett volna hozni, de csak ennyi lett.