Iráni vámpír-művészfilm.
Érdekes, és izgalmas koncepció.
Lehet, hogy ezt még emészteni kell egy kicsit, de nem csoda, hogy egy ilyen elborult alapötlet egyből megragadta a figyelmemet, a film eddigi hatalmas fesztiválsikereiből kiindulva pedig még sokakét is.
Csak éppen a produkció nem annyira iráni, nem annyira a vámpírokról szól (művészfilmnek művészfilm), és alapvetően a minősége kapcsán is így vagyok: jó is, meg nem is.
De mit is tettek elénk az irániak?
Az elhagyatott Bad Cityben él Arash (Arash Marandi), aki teljesen egyedül próbálja meg eltartani drogos édesapját (Marshall Manesh), de még így is komoly tartozásaik vannak a drogdílere (Dominic Rains) felé.
Azonban a következő éjszaka folyamán utóbbit megkörnyékezi egy titokzatos lány (Sheila Vand) – majd megtámadja és gyorsan kiszívja a vérét.
Nemsokára pedig a furcsa vámpír Arash-sal is összeakad, azonban ennek a találkozásnak a végkimenetele valahogy egészen máshogy néz ki.
Ahogy említettem, hiába iráni származású a rendező és beszélnek perzsául a szereplők, Bad Cityt valójában egy létező kaliforniai kisváros személyesíti meg, amelyet ugyan rengeteg perzsa felirattal igyekeztek feldobni, de számomra hihetetlenül csalódást keltő volt az atmoszféra hitelessége szempontjából.
Ettől függetlenül a hangulat kifejezetten jól működik, mint ahogy maga a történet is, annak ellenére, hogy ahogy várható volt, nem igazán arról szól, hogy egy vámpír sorban gyilkolja áldozatait. Hozzá kell tennem, valószínűleg azért, mert igazából nem szól úgy nagyjából semmiről sem.
Pedig az a furcsa, hogy Ana Lily Amirpour produkciójában éppenséggel kialakul több cselekményszál is, ráadásul azzal sem feltétlenül tudom vádolni, hogy művészfilmes rendezőtársaihoz hasonlóan sokat időzne semmitmondó pillanatokon, filmje mégis igazából nagyon keveset mond, azt is megfontoltan, és nem tart istenigazából sehová. Amikor utólag az IMDb-n olyanokat olvas az ember, hogy a végül eléggé szignifikáns szerepet kapó macska a forgatókönyvben nem is szerepelt, sejthető, hogy mennyire „kiforrott” koncepcióról beszélhetünk, és sajnos a Csadoros vérszívó című filmen pontosan érezhető is, hogy bár jó elgondolásokból építkezik, nagyon keveset csiszoltak, alakítottak rajta.
Azonban az elvitathatatlan, hogy amikor minden összeáll benne, akkor pazar filmélményben lehet részünk. A zenére igen erősen támaszkodó, nagyon lassan, igaz, nagyon alaposan épülő, ezen keresztül pedig egyre hipnotikusabbá váló jelenetek nemcsak eredetiségükkel, hanem elképesztő stílusosságukkal is lenyűgözi a nézőjét.
Ilyenkor pedig abszolút bele tudtam merülni a filmnézésbe, és nem nagyon agyaltam azon, hogy ennek végül mi is lesz az értelme.
Ennek ellenére viszont elég sok olyan pillanata is van a műnek, amikor utóbbit érezni, mert az, hogy a rendezőnő mindent a stílusra tesz fel, kifejezetten hamar visszaüt, amikor ez valamiért nem működik vagy nem tudja hatalmába keríteni a nézőjét. Ilyen szempontból pedig egyenesen káros, hogy Amirpour mintha szándékosan küzdene azért, hogy valami nagyobb és teljesen más irányba kerekítse ki alkotását. A Csadoros vérszívó jó film, ha csak érzést keresünk benne, de értelmet nem, azt viszont nehéz lesz elkerülni, hogy a tartalom hiányát mi se hiányérzetként éljük meg, hanem csak tágra nyitott szemmel élvezzük a képsorokat.
Négy halovány csillag.
Nem is annyira rossz.
74 Csadoros vérszívó (2014)
Az iráni vámpír-western egy szellemvárosban, Bad City-ben játszódik, ahol egy magányos vámpír lesi áldozatait a város szerencsétlenjei között...
Szereplők: Mozhan Marnò, Dominic Rains, Pej Vahdat, Sheila Vand, Arash Marandi
