Más világ
Mielőtt írnék pár szót a sorozatról, hadd jegyezzem meg, hogy még mindig nem értem, hogy itt az oldalon honnan veszik az értékeléseket. Nagyon sokszor a filmes oldalakon teljesen más értékeléseket kap az a film, amit éppen nézek... Na, mindegy is! Egyszóval kísértetek. Vannak olyanok, akik hisznek ezekben az entitásokban, vannak, akik nem, és vannak azok, akik valamiért ezt mereven elutasítják. Csak úgy! Aki tapasztalt már valamilyenfajta "találkozást", az is felvesz valamilyen viselkedésformát ezzel kapcsolatban. Van, aki próbálja elfelejteni, van, aki szándékosan el is felejti, és van, akinek valamilyen változást hoz az egész hátralévő életében! Hogy mit látott? Szellemet? De ez csak e... több»

Halj meg!
Van olyan, hogy valami akkor is örök szerelem, ha az nem is annyira jó, vagy éppen másnak nem annyira tetsző. John Mark Robinson rendező nem csinált csodát, sőt, egy teljesen átlagos "vigilante" mozit rakott le elénk. De ami annyira különlegessé tette számomra, az a főhős, a teljesen faarccal, érzelemmentesen cselekvő Kid (C. Thomas Howell) karaktere, aki viszont tudja, hogy miért jött, és mik a céljai... Ettől soha senki nem fogja eltántorítani! Valaha boldogan élt a város szélén, igaz, szerény körülmények között, anyjával és apjával, ám egy éjszaka rájuk törtek, és az apját lelőtték, majd anyját megerőszakolták, és ezek után rágyújtották a lakókocsit, ahol a nő benne égett, kegyetlen kín... több»

Nagyon jól sikerült darab
Michelangelo Antonioni trilógiájának legjobban sikerült darabja. Derék rendezőnk elidegenedésről szóló trilógiájának legikonikusabb darabja ez a film. Jelen mozinkban az elidegenedés itt kettős értelemben is felfogható és értelmezhető. Egyrészt a film központi szereplőiként ábrázolt házaspár tagjai között, másrészt pedig úgy általában a hatvanas évek gazdag polgárságának egymástól való teljes elidegenedéseként. Tökéletesen és érzékletesen ábrázolja ezen réteg, lásd itt a gazdagabb réteg mérhetetlen unalmát és nagyon szürke, sivár érzelemvilágát. A szerelem és az érzelmek lassú, fájdalmas elmúlása ez az alkotás... A film Giovanni Pontano, aki egy kiégett író (Marcello Mastroianni), és csino... több»

Másodszorra
Michelangelo Antonioni trilógiájának második része. Ha már megnéztem, gondoltam, írok erről a filmről is egy pár szót, hátha valaki kedvet kap hozzá! A mozival kapcsolatos korabeli krónikákban azt olvastam, hogy a film bemutatásakor az óriási siker még azért nem volt ilyen egyértelmű. Az 1960-as cannes-i filmfesztiválon a legelső vetítésen gusztustalan nevetgélés, idióta huhogás és rengeteg, rosszindulatú bekiabálással fogadták a filmet, melyek miatt a vetítés közben a rendező és maga a főszereplő, Monica Vitti el is hagyták a termet. Ám nemsokára jött a nagy fordulat és a második vetítésen már sokkal korrektebb, és kulturáltabb közönség vett részt, és így hatalmas lelkesedéssel fogadták a ... több»

Különös viszony
Jelen filmünk Michelangelo Antonioni trilógiájának harmadik "felvonása". Annak idején a Napfogyatkozás (is) elnyerte a cannes-i zsűri különdíját, de a hatalmas közönségsikerről ez esetben valahogy nemigen beszélhetünk. Bevételi szempontból legalábbis nem volt túl izmos alkotás. Elképzelhető, hogy ennek a kisebb kudarcnak is lehet némi szerepe abban, hogy ez volt az olasz rendező, a David di Donatello-díjas Antonioni utolsó fekete-fehér filmje. A film kritikusai szerint Antonioni leginkább már a film belső történéseit hivatott előadni. Az, hogy ez valójában mit is jelent, azt a kedves néző döntse el maga! Derék rendezőnk elindít bizonyos szálakat, majd mintha kissé megunná őket, eldobja, és... több»