Thomas P. Cullinan azonos című regényéből már készült egy feldolgozás 1971-ben, Don Siegel rendezésében, valamin Clint Eastwood, Geraldine Page és Elizabeth Hartman főszereplésével. A tizedes háreme jól kibontotta és körüljárta a Cullinan regénye által vázolt érdekfeszítő alaphelyzetet – az amerikai polgárháború idején, a déli leányneveldébe kerülő északi katona históriáját –, azonban amíg Siegel verziójában a maszkulin felhang érvényesül, addig Sofia Coppola nyilatkozata szerint saját, 2017-es adaptációjában a női nézőpontra helyezte a hangsúlyt. Sofia Coppola koncepciója pedig többé-kevésbé működik is, hiszen filmjét finom, visszafogott elegancia jellemzi, a sokszor nyers és túlfűtött A tizedes háremével szemben egy csöndesebb, szenzibilisebb hangot üt meg.
Már a fényképezéssel és képi világgal is egy steril, álomszerű hangulatot teremt: a festői környezetben álló leánynevelde bármelyik korban lehetne a cselekmény helyszíne, mindössze a kosztümökből és a párbeszédekből derül ki, hogy az 1860-as években járunk. (Ehhez a hatáshoz azonban ki kellett hagyni az eredetiben a birtokon szolgál, fekete rabszolganő, Hallie karakterét, viszont így sikerült aktualizálni a történetet).
Az intézmény egyhangú mindennapjait felrúgó John McBurney tizedes (Colin Farrell) érkezése és hatása az ott lakó lányokra és nőkre, macska-egér játékuk a játékidő első felében apró, rafinált nüanszokkal, finom utalásokkal van érzékeltetve, pl. ahogy hirtelen előkerülnek az ékszerek, brossok, ünneplő ruhák, a lányok pedig szemre hányásokat tesznek egymásnak, noha mindenki igyekszik így vagy úgy a tizedes kedvében járni. Még a 12 éves Amy is, aki itt egyfajta érett barátot vagy apafigurát keres benne (míg A tizedes háremében McBurney a szexualitás első szikrája volt a kislány számára, hiszen már az első találkozásukkor elcsattan köztük egy csók, az Aliciával való affér után pedig ki is mondja, azt hitte, hogy a tizedes őt szereti). A kamaszkor végén járó Alicia (Elle Fanning) A tizedes háremében egy volt prostituált, aki az első perctől fogva gátlástalanul kiveti a hálóját a férfira, addig itt visszafogottabban ábrázolják, és csak egy kalandra éhes lány lesz belőle, és kimarad a konfliktusuk Edwinával (Kirsten Dunst), ami akkor más színezetet adott az ominózus jelenetnek. A 20-as éveiben járó Edwina a szerelmes naiva volt az 1971-es verzióban, és talán az ő karaktere esett át a legkevesebb változáson. A 40-es éveiben járó Miss Martha (Nicole Kidman) Coppola átiratában kevésbé száll be a játékba, és inkább a férfi társaságára tart igényt (míg A tizedes háremében jóval hangsúlyosabb volt a köztük vibráló erotika).
Maga McBurney karaktere Colin Farrell alakításában ugyan nem olyan markáns, mint Clint Eastwoodéban, de valamennyiben kedvelhetőbb figura. Farrell McBurneyje látszólag élvezi a kiváltságos helyzetet, amibe belekerült, és bár taktikázik, hogy minél tovább rejtve maradjon a déli sereg elől, de nincs olyan toxikus személyiség, mint Eastwood McBurneyje volt, aki az első perctől kezdve tudatosan manipulált mindenkit, még a rabszolganőt is. A dráma lassan csordogál, jelenetről jelentre építkezik, hogy aztán a végkifejlet annál erőteljesebb legyen.
Sofia Coppola rendező Arany Pálmája nem véletlen, hiszen nagyszerű rendezői teljesítmény egy ilyen minden ízében finom, mégis erőteljes film elkészítése. Bár a cselekmény tekintetében nem sok újdonsággal szolgál A tizedes háreméhez képest, mégis megéri minden képkockája. A teljes filmélményhez pedig szükséges Don Siegel filmjének az előzetes megtekintése is, mert a kettő összehasonlítása nagyon érdekes példája annak, hogy nüansznyi nézőpontváltások is milyen más színezetet adnak ugyanannak a történetnek.
64 Csábítás (2017)
Az amerikai polgárháború idején járunk. A fogságba esett, sebesült északi katonát a konföderációsok egy bentlakásos leányiskolában tartják bezárva. A fogoly megpróbálja... több»
Szereplők: Nicole Kidman, Colin Farrell, Kirsten Dunst, Elle Fanning, Angourie Rice
