2024.05.27 21:09 Artemisia Olvasottság: 346x
9

AI barát

A Netflix Jennifer Lopez nevével fémjelzett sci-fije hasonló kérdéskört feszeget, mint a tavaly bemutatott Az Alkotó: ember és AI viszonya, az öntudattal rendelkező robotok „lelke”, és hogy meddig gyakorolhat kontrollt az ember a létrehozott mesterséges intelligencia fölött? Az alaptézis ugyanaz, csak az Atlas jóval egyszerűbben – mondhatni vérszegényebb módon – járja körül ezen kérdéseket.

A disztópikus jövőben járunk, ahol a mesterséges intelligencia és a humanoid robotok a mindennapi élet szerves részei. Olyannyira, hogy a kis Atlas édesanyja a lányával együtt, gyermekeként „neveli” az általa megépített AI-t, Harlant, sőt kifejleszt egy speciális eszközt, melynek segítségével idegi szinten összekapcsolódhat a robottal. Csakhogy Harlan szokatlanul magas intelligenciáját rosszra használja: fellázad, és háborút robbant ki az emberiség és a robotok között, majd az Androméda-galaxis egy távoli bolygójára menekül.

AI barát

28 évvel később a háború még mindig tart, Atlas pedig zárkózott, magányos elemzőként próbál Harlan nyomára bukkanni.

Mikor végre sikerül kideríteni Harlan tartózkodási helyét, egy csapat (meglehetősen amatőr módon szervezett ) katonával együtt Atlas elindul az Androméda-galaxisba az elfogására.

Ez persze nem is olyan könnyű, és a balul elsült érkezés után Atlas kettesben marad az ellenséges bolygón egy Smith nevű AI-jal, az egyetlen esélyük a túlélésre pedig az lenne, ha az Atlas édesanyja által feltalált idegkapocs segítségével összekapcsolódnának. Atlas azonban hallani sem akar erről, hiszen az AI-tól való ódzkodás és bizalmatlanság a gyerekkorában gyökerezik.

A vékonyka cselekmény nagy részét tehát Atlas és Smith buddy movie-szála teszi ki, melyben ugyanannyi a vicces adok-kapok, a jövő komoly etikai kérdésein (Mi valójában az élet és halál? Mennyire számít élőnek egy saját gondolat- és érzelemvilággal rendelkező robot?), mint a fejhangon kiabálás, értelmetlen toporzékolás és gyerekes hisztizés. A végtelen türelemmel rendelkező Smith azonban szép lassan megnyeri magának Atlast, aki gyerekkora óta először bízni kezd egy robotban. Erre a bizalomra pedig nagy szükségük is van a fináléban, ahol szembekerülnek a Simu Liu által alakított AI-terrorristával, Harlannal.

Kiderül Atlas és Harlan közös kis „titka”, valamint a háború kiváltó okaira fény derül, mely annyiból áll, hogy Harlan Thanos nézeteit osztja: valójában csak segíteni szeretne azzal, hogy megtizedeli a Föld lakosságát, hogy a túlélők egy jobb világot építhessenek.

A finálé közepes minőségű akciójeleneteket is tartogat, melyek megidézik A bolygó neve: Halál fináléját, persze csak a maguk módján.

A látványvilágban semmi kiemelkedő nincs, Harlan bolygójának élővilágáról gyakorlatilag semmit nem tudunk meg, a CGI pedig hagy maga után kivetnivalót.

A történet jó néhány ponton lyukas, és a karakterek sem túl emlékezetesek, noha Atlas esetében legalább beszélhetünk minimális karakterfejlődésről. A színészi játékok is inkább középminőségűek, Jennifer Lopez nem lenne rossz a főszerepben, de Atlas karaktere alapból sematikusan lett megírva, így többet nem igazán lehetett kihozni belőle. Simu Liu karaktere a mindenkori sci-fi gonoszok prototípusa, így a színésznek nem igazán volt tere a kibontakozásra, ahogy Mark Strong is tökéletesen el lett pazarolva. A legszerethetőbb karakter talán Smith, a robot, aki jóváteszi Atlas számára azt, amit Harlan elrontott.

Összességében tehát a film egy egyszeri szórakozásra tökéletesen alkalmas darab, mely kikapcsolt aggyal akár élvezhető is. Nem fogjuk az év legjobb sci-fijei közé sorolni, de aki szeretne egy könnyed sci-fit, és nem zavarja a B filmes feeling, annak érdemes egy próbát tenni vele.

61 Atlas  (2024)

akció | dráma | kaland | sci-fi

Egy sötét jövő, ahol egy mesterséges intelligenciával rendelkező katona úgy dönt, hogy a háborút csak úgy lehet megszüntetni, ha kipusztul az emberiség. több»

9