2025.05.13 16:07 Kittikee Olvasottság: <100x
0

A KamuKirály

Akik eddig benyelték a kamukirály minden szavát, azok a végén a könnyeit is megették a májjal, szuperszonikus kapszuláival együtt... Én nem hittem el egyetlen egy szavát sem a legelejétől fogva. A szteroid kőkeményen látszik rajta, és a legvégén, amikor azt mondta, hogy már nem szed semmit... még inkább röhögött a vakbelem. :D

Még most sem tud hazugság nélkül élni. Ejjj... A podcastes pasi is jól mondta: a példaképekben lehet a legnagyobbat csalódni. Itt is telitalálat. Én azt gondolom ezek után, hogy a gyerekeiről is csak kitalálta ezt a mesét, vagy ha igaz is, azt saját magának köszönheti, mert fiatal kora óta szteroid- és droghasználó volt. Nyilván ez az életmód kiütközött az utódaira sajnálatosan.

A KamuKirály

Itt megjegyezvén ez a pali bevallása szerint (volt) bűnöző, csaló, szélhámos. Valahogy ezt nem sikerült levetkőznie, mert most már nagy pályásként folytatja ezt azóta is, csak hitelesen, legálisan próbálkozva. A gyerekek arckifejezése számomra mindent elárult... Undorral étkeztek, a hátuk közepére sem kívánták a nyers ősi kajákat.

Szerintem ezt is csak a kamera, Insta, TikTok előtt csinálják, utána meg eszik a jó kis kajákat, édességeket stb. stb. A végén a sok-sok zöldség is... Ezek szerintem mind-mind ott voltak valahol a spajzban, csak így lett előadva, hogy mostanság iktatták be, és tényleg milyen jó, és hiányzott.

Bármely sömör betegségre pedig pont nem az állati eredetű, s legfőképp nyers étek a gyógyír, szóval ez is nagy hanta volt, hogy ezen étkezés segítette ki ebből a betegségből. Hazugság hazugság hátán. Egy igazi pénz- és hataloméhes kamugyáros ez is, aki parasztvakítással élve csinált magából milliomost. Minden korsó addig jár a kútra, míg el nem törik, utána meg jönnek a kamu könnyek, magyarázkodás... de már késő. Szóval. Hiszi a piszi, aki elhiszi. Mert én nem!

dokumentum | életrajzi | krimi

Brian Johnson, ismertebb nevén a Liver King egy online fitneszbirodalmat épített fel. Tartalmai között nyers hús felfalása és a teljesen természetes ősi életmód... több»

0