2025.09.06 10:47 Argus Olvasottság: <100x
0

Az ötödik rész megy rá legjobban a 'Nyolcadik utas: a Halál'-érzésre. Maga a sztori is szinte egy az egyben hasonló, és a látványvilág, stílus is emlékeztet bennünket Ridley Scott 1979-es nagy klasszikusára. Nagyon jól visszahozták a Nyolcadik utas űrhajójának belsejét, a folyosókat, termeket, ebédlőt és a kapcsoló-paneleket is. Mintha 1979-ben járnánk, és bármikor felbukkanhatnának az akkori, eredeti szereplők. Ez mindenképp a sorozat és főleg az ötödik rész javára írandó.

Ez a fejezet egyébként főleg azt mutatja be, hogy a Weyland kutatóhajója (miután begyűjtötte az 5 idegen életformát, köztük a xenomorfokat) hogyan kerül katasztrófahelyzetbe, miként szabadulnak el a lények a hajón, és hogyan csapódik végül a Földbe, egyetlen élőember-utassal, Morrow biztonsági tiszttel, akit Babou Ceesay alakít.

Ami Morrow karakterét illeti: nem teljesen tisztázott a kiléte: emberi emlékei vannak (felbukkan egy-egy emlékképben kislánya), miközben a teste droid test. Viszont hibrid kiléte több okból sem lehetséges, hiszen először is: amikor útnak indult, akkor még a Weyland nem tudott ilyen ember-droid lényeket készíteni (Wendy lesz majd az első), másodszor ő maga is meglepődik, amikor találkozik Wendyékkel a második részben, és megkérdezi, hogyan lehet valaki egyszerre gép és ember. Tehát akkor micsoda Morrow? Zavaros kicsit a dolog, vagy nem dolgozták ki eléggé a karaktert (nehéz most még eldönteni).

Az is növeli az ötödik epizód fordulatosságát, hogy belecsempésztek egy csavart: felbukkan a Weyland hajón a nagy rivális Prodigy egyik embere, hogy elérje az űrhajó Földbe csapódását. Ezzel azt sugallja a script, hogy Kavalier előre eltervezte a Weyland hajó földetérését és a lények ellopását. Összességében az ötödik rész jobb, mint a harmadik és negyedik, melyek csalódást és visszaesést jelentettek. Értékelés: 75%, a második rész utáni legjobb.

0