2026.02.22 11:28 Kóborló Olvasottság: <100x
2

Egy brutális és extrém film

Mikor pár hete elhatároztam, hogy kissé körbenézek az elmúlt évek ázsiai filmfelhozatalában, csak egy olyan film volt, amit keresgélés nélkül beválogattam a megnézendő produkciók közé, és ez nem volt más, mint a Tajvanból származó Szomorúság című alkotás 2021-ből. Ugyanis eme alkotásról azért olvastam már egy-két kritikát, és amit a legtöbben kiemeltek eme kritikákban, hogy valami egészen elképesztően véres, nyers, amolyan ultrabrutális film látott napvilágot. Lássuk hát, hogy mennyire sikerült áttörnie azt a bizonyos ingerküszöböt a Szomorúság című filmnek!

A tajvani filmek sem tartoztak számomra a legismertebbek közé az ázsiai filmgyártásból, és nagy valószínűséggel nem is fogják ismeretség terén felvenni a versenyt mondjuk a japán vagy a dél-koreai filmekkel, de jelen filmünk megtekintése után egy valamiben majdhogynem biztos vagyok, miszerint a Szomorúság című produkcióban látott képsorok elég hatásosra sikeredtek. Jó ideje már annak, hogy a horrorfilmek nagy százaléka meg sem próbálja kimozdítani a nézőjét a passzív filmszemlélő szerepéből, és jómagam ezt elég nagy problémának tartom, de mindez szerencsére nem így történt jelen filmünk esetében!

Egy brutális és extrém film

Nem szeretek senkit sem elrettenteni adott filmekkel kapcsolatban, merthogy az a bizonyos ingerküszöb mindenkinél máshol van, de a Rob Jabbaz által rendezett Szomorúság című filmnél azért az érzékenyebb lelkületű embereket némiképp óvatosságra intenék, merthogy elég komoly képsorokkal operál, ráadásul ahogy haladunk előre a játékidőben, úgy válik egyre bevállalósabbá! Bár a készítők azért egész jól egyensúlyoztak a téren, hogy eme keményebb jelenetek mennyire is legyenek sokkolóak, hogy azért ne váljanak totálisan betegessé. Itt elsősorban arra gondolok, hogy bár jó pár elég beteg jelenet található a filmben, de azért ezeket sem tolják majd premier plánban a néző arcába, pedig hát még a film korhatár-besorolása is jelzi, hogy itt nem egy 18-as karikával jelzett filmhez lesz szerencséje a nézőjének, hanem az itthon ritkaságnak számító X-es besorolást kapjuk majd meg.

Szerencsére mindezek mellett a filmnek volt története is, ami nem is volt annyira rossz. Sokan talán a zombifilmek közé sorolnák, de jómagam inkább a fertőzéses filmek csoportjába helyezném (akárcsak a 28 nappal később és annak a folytatásainál). Csakhogy a film rendezője és egyben forgatókönyvírója, Rob Jabbaznak feltett szándéka volt az, hogy szintet lépjen az eddig látott fertőzéses horrorfilmek felhozatalában, és ha nem is sikerült mindezt maradéktalanul meglépnie, de azért mindenképp egy ügyes próbálkozásnak nevezném. Talán azért írom azt, hogy nem teljesen sikerült neki mindezt maradéktalanul teljesítenie, merthogy aránylag egész könnyen kitalálható volt az, hogy miként fog záródni a film története.

Továbbá sajnos túl nagy kihagyott ziccernek érzem azt is a filmben, hogy aránylag csekély hangsúlyt fektettek a főszereplőpárra, így az a fajta extrém pokoljárásuk kevésbé lett domináns a filmben. Összegezve, négy csillagot azért megérdemelt nálam a film!

horror | thriller

Egy fiatal pár egy megmagyarázhatatlan káosz- és erőszakhullám közepén találja magát. Vajon van kiút a sokkoló és hátborzongató események sorozatából?  több»

2