Démommy

2026.10.27 19:41 Artemisia Olvasottság: <100x

0

Rob Savage rendező Az utolsó rítus és A mumus című Stephen King-adaptációval már bizonyította, hogy van érzéke a démonos horrorhoz. Legújabb filmje ismét egy adaptáció; a Madarak a dobozban írója, Josh Malerman 2024-es regényét (Incidents Around the House) dolgozza fel, producerként pedig James Wan is beállt a projekt mögé.

A másik mami egy rendkívül nyugtalanító alaphelyzettel indít, az egyik legősibb félelemre alapozva. A mindössze hétéves Bela nézőpontjában vagyunk. A kislány a szüleivel él (akiket Jessica Chastain és Jay Duplass alakítanak), és bár nem teljesen érti, és nem tudja szavakba önteni, érzékeli: valami nincs rendben a családban. Ugyanakkor nemcsak a szülőknek, de Belának is van egy titka: barátságot kötött a szobájában rejtőző entitással, akit csak Másik maminak nevez, mert az megszólalásig hasonlít az édesanyjára.

A film első harmadában Rob Savage hatásosan építi a feszültséget: érezhető, hogy a normalitás látszata mögött a család valójában diszfunkcionálisan működik, és az anyáskodó démon jelenléte is rendkívül bizarr. Emberi, kedves, gondoskodó – mégis teljességgel idegen.

A film nem vesztegeti az időt a démonfilmek szokásos indulásával: sem az entitásra utaló első jelekkel, sem a felfedezésével, sem azzal, hogy a felnőttek először a gyermeki fantáziának tulajdonítják a kislány beszámolóit. Rob Savage in medias res kezdéssel az események sűrűjébe csap. A kezdéskor a lény már rég Bela bizalmába férkőzött, hamar teljes valójában láthatjuk A másik mamit, és Bela apja is korán felfedezi, ami egyben a film egyik legemlékezetesebb jelenete is, a természetellenes testtartásban és őrült arckifejezéssel a konyhapult alatt kuporgó Jessica Chastain ijesztő jelenlétének köszönhetően.

Ezt követően a jump scare-eké a főszerep: ezek néhol működnek, néhol kevésbé. A film jól használja a sötétet és a zárt tereket, az ilyen jeleneteknek jobban állnak mind a jump scare-ek, mind az entitás, míg a nappali és/vagy külső jelenetek jellemzően kevésbé feszültek és fenyegetőek. A Frank házában történtek kifejezetten jól sikerült szekvencia, míg a játszóházi jelenet eléggé túlnyújtott ahhoz képest, hogy alig van tétje, és nagyjából semmi maradandó hatása nincs a további cselekményre. A démonvadász-csapat jelenete már-már komikumba hajlik – viszont akár a műfaj egyik leggyakrabban visszatérő kliséjének paródiájaként is értelmezhető a jelenet csattanója miatt. Paródiaként szellemes, önmagában gyenge lábakon áll.

Ellenben a széthullóban lévő, de a problémákat a szőnyeg alá söprő család dinamikáját, különösen az anya-lánya viszonyt jó érzékkel ábrázolja. Ursula karaktere alapvetően emberi – szereti a lányát, de nem mintaanya. Érezhető az a hiány, amit éppen A másik mami kezdeti gondoskodó jelenléte tölt be Bela életében. És ez a film legerősebb eleme – A másik mami nemcsak azért tud Bela közelébe férkőzni, mert egy természetfeletti entitásról van szó, aki intelligens, manipulatív és számító. Hanem azért is, mert a kislánynak szüksége van egy „másik mamira”, akitől megkapja mindazt a figyelmet, amit a valódi anyjától nem, vagy csak részlegesen kap meg. Bela és A másik mami közös jelenetei tehát nemcsak Jessica Chastain nyomasztó aurája miatt hidegrázósak, hanem azon abszurd helyzet miatt is, hogy itt van egy gyerek, aki pontosan tudja, hogy az előtte álló jelenés nem az anyukája, mégis szívesen játszik és beszélget vele. A Bela és Ursula, illetve A másik mami közötti érzelmi szálak szomorúak, súlyosak és sokkal több kifejtést is elbírtak volna. Bela apja még inkább háttérbe szorul érzelmileg, és a Russel és Ursula között húzódó problémák, konfliktusok lezárása, katarzisa is elmarad.

A film vége dramaturgiailag nem túl érdekes, de az érzelmi töltete erős: Belának gyakorlatilag a felnőtté válás felé kell tennie egy lépést, és be kell zárnia azokat az érzelmi kiskapukat, amelyeken keresztül A másik mami hozzáfért, ahhoz, hogy véget érjen a rémálom. Bela nézőpontja egyébként teljesen hiteles: gyermeki, ártatlan, mégis ösztönösen érzékeli a veszélyt. A mindössze tízéves Arabella Olivia Clark pedig kifejezetten ügyesen alakítja őt.

A film tehát nagy lehetőségeket szalaszt el, és pontosan azokat az erőforrásokat nem aknázza ki megfelelően, amelyek sokszor látott démonos horrorból emlékezetesebb pszichológiai-családi horrort csinálhattak volna belőle. Alapvetően nem rossz film Rob Savage munkája, de sokkal jobb is lehetett volna, így viszont leginkább Jessica Chastain hátborzongató mosolya miatt lesz emlékezetes.