![]()
A James Gunn–Peter Safran-féle DC Studios 3. filmje Batman egyik klasszikus ellenfelének eredettörténetét meséli el – Batman nélkül. A film elsősorban testhorror, másodsorban bosszúdráma, harmadsorban pedig egy furcsa, néha önmagával is vitázó műfaji kísérlet. És pont ez a bizonytalanság teszi érdekessé.
Hirdetés
Matt Hagen feltörekvő színész, akinek karrierje éppen felívelőben van, amikor egy maffiózóval való konfliktus után az arca eltorzul. A hollywoodi gépezet gyorsan eldobja, a világ pedig bezárul körülötte. Kétségbeesésében egy kísérleti fázisban lévő gyógymódhoz fordul, Dr. Caitlyn Corr (Naomi Ackie) nanotechnológiás eljárásához, amit bukásra ítéltek. Az eljárás nem várt mellékhatásokat hoz: Matt metamorf képességre tesz szert, képes bármilyen alakot felvenni – miközben a személyisége is menthetetlenül elfolyik.
![]()
A történet ismerős elemekből építkezik, de a kivitelezés nem akar tiszta szuperhősfilmet csinálni belőle. Watkins inkább a testet, a fájdalmat és a méltóság elvesztését teszi a középpontba. A film legjobb szakaszai akkor születnek, amikor hagyja, hogy a horror dolgozzon: a részletesen megmutatott sérülések, az átalakulás fizikai kellemetlenségei, a szemhéjak, a bőr, a massza mozgása mind olyan, amitől sokan önkéntelenül is eltakarják a szemüket. Nem a klasszikus slasher-vérengzés ez, hanem valami sokkal személyesebb és kényelmetlenebb.
Tom Rhys Harries alakítása a film egyik aduásza: van benne sebezhetőség, hiúság, düh és egyfajta furcsa, szinte gyermeki kétségbeesés is. Amikor már nem csak elszenvedi a változást, hanem megtanulja használni, a film hirtelen életre kel. A második felében Agyagpofa alakváltásai egyre kreatívabbak és vadabbak, a bosszú pedig szinte akcióhorrorrá alakul. A finálé klubjelenetei már-már John Wick-es lendületet kapnak, csak sokkal gusztustalanabb, testközelibb módon.
A smink és a gyakorlati effektek erősek. Amikor a film a fizikai torzulásokkal dolgozik, valóban van súlya. Naomi Ackie stabil, földönjáró ellenpontot ad, a mellékszereplők pedig (Eddie Marsan, Max Minghella és a többiek) hozzák a kötelezőt. A film okosan dönt úgy, hogy a tágabb DC-univerzumot a háttérben hagyja: nem kell ismerni a képregényeket ahhoz, hogy működjön.
Az első órában a film óvatosan építkezik, néhol le is ül. A tudományos háttér részletezése, a romantikus szál felépítése és a szereplők közötti kapcsolatok nem mindig találják el a megfelelő hangot. A párbeszédek néha mesterkélten emelkedettek, mintha a film túlságosan is tudatában lenne annak, hogy drámai szeretne lenni. A lelki átalakulás is gyorsabban történik, mint a testi: Matt elméjének szétfolyása kevésbé részletezett, mint a testéé, és ez időnként érezhető.
A műfaji váltás a második félidőben egyszerre a film legnagyobb erőssége és legfurcsább döntése. A komoly testhorrorból hirtelen szinte önfeledt, vérgőzös leszámolás lesz. Sokaknak ez fog tetszeni, másoknak pedig úgy fog hatni, mintha a film a saját súlyát is eldobná a végén.
Az Agyagpofa nem akar több lenni annál, ami. Egy közepes költségvetésű, viszonylag visszafogott méretű film, amely merészebb, mint a legtöbb mai képregény-adaptáció, és többet mer a test borzalmaiból, mint amennyit a nagy stúdiók általában megengednek maguknak. Van benne döcögős kezdés, vannak elhibázott hangvételű párbeszédek, és van egy olyan érzés is, hogy a film néha nem dönti el teljesen, milyen hangon szeretne beszélni. Ugyanakkor van benne valódi undor, valódi düh, néhány emlékezetesen kellemetlen jelenet és egy főszereplő, akivel sokáig együtt tudunk érezni – még akkor is, amikor már nem igazán ember.
76 Agyagpofa (2026)
akció | fantasy | horror | kaland | sci-fi | thriller
Miután az arca eltorzul, a sikertelen színész, Matt Hagen egy tudományos beavatkozáson esik át, azonban szörnyű árat kell fizetnie: a teste teljes egészében agyaggá alakul. több»
Szereplők: Tom Rhys Harries, Aaron Paul, Naomi Ackie, Eddie Marsan, Max Minghella

