59 éves korában elhunyt Coolio rapper és színész.

Halálának hírét menedzsere, Jarez Posey közölte a nyilvánossággal. Posey elmondása szerint a sztárra Los Angeles-i otthona fürdőszobájában találtak rá holtan.

Artis Leon Ivey Jr. néven látta meg a napvilágot, mielőtt a kilencvenes években nagyobb hírnévre tett volna szert, önkéntes tűzoltóként vállalt munkát. 1994-ben megjelent Fantastic Voyage című szerzeményével sikerült áttörést elérni. Legnagyobb sikerét az 1995-ben megjelent Gangsta's Paradise album címadó dalával aratta, és amelyért Coolio megkapta a legjobb rap szólóelőadásért járó Grammy-díjat is, két MTV Video Music Awards díjat is.

Pályafutása során együttesen közel 106 tévés sorozatban, videoklipben és filmben szerelt, legismertebb alakítása többek között Linda Hamilton partnereként a Nyomvonalban, a Bűbájos boszorkák című sorozatban és a Sztárrablók című produkcióban láthatók.

Coolio olyan nagysikerű animációs sorozatokban kölcsönözte a hangját, mint a Rejtélyek városkája és Futurama, illetve egy-egy kisebb cameo erejéig felbukkant a Joey és a Sabrina, a tiniboszorkány című sorozatokban. Utolsó alakítása a Vegas High című filmben látható.

Nyugodjon békében!

A mai napon a Coolio emlékére: Az ikonikus zenész igaz története című cikkünkkel emlékeztünk meg bővebben a zenészről.

120 híresség, akik 2022-ben távoztak az élők sorából

#1
Coolio

Coolio

szül. 1963. 08. 01. - elhunyt 2022. 09. 28.
Monessen, Pennsylvania, Egyesült Államok
Artis Leon Ivey Jr. néven látta meg a napvilágot, mielőtt a kilencvenes években nagyobb hírnévre tett volna szert, önkéntes tűzoltóként vállalt munkát. 1994-ben megjelent Fantastic Voyage című szerzeményével sikerült áttörést elérni. Legnagyobb sikerét az 1995-ben megjelent Gangsta's Paradise album címadó dalával aratta, és... több»