Jason Bourne leigázta a mozikat!A kép forrása: Universal Pictures

Az amnéziás kém onnan folytatja a sikertörténetét, ahol 2007-ben abbahagyta.

Könnyedén végzett az amerikai hétvégi bevételi toplista élén Paul Greengrass és Matt Damon filmje, a Jason Bourne. A Universal elégedett lehet az eredménnyel, mert bár a kritikusok vegyesen fogadták a produkciót (57 százalék a RottenTomatoes-on), azonban a nézők kíváncsiak voltak a folytatásra. Az új Bourne-mozi 60 millióval nyitott, melyet a nemzetközi piacokról további 50 millió dollárral fejelt meg, így voltaképpen az akciófilm egy hétvége alatt visszahozta a költségvetését.

A dobogó második fokát a Star Trek: Mindenen túl szerezte meg, és bár az előző hétvégéhez képest jócskán visszaestek a bevételi, összesen már 160 milliónál jár. Mindössze hatszázezer dollárral maradt le a második helyről a Mila Kunis nevével fémjelzett premierfilm, a Rossz anyák. A vígjátékot viszonylag jól fogadta a kritika, de ami még ennél is fontosabb a stúdió számára, hogy a nézők is kíváncsiak voltak a korhatáros produkcióra, mely három nap alatt könnyedén hozta vissza büdzséjét, és 4 millió tiszta hasznot produkált.

Továbbra is remekül teljesít A kis kedvencek titkos élete, mely már negyedik hete kirobbanthatatlan az élmezőnyből. Az animációs film összbevételi meghaladják a 395 milliót. A női Szellemirtókat ezen a hétvégén már több mint 900-zal kevesebb vásznon vetítették Észak-Amerikában, azonban a film még így is 9,8 millió dollárt hozott. A film már kitermelte a költségvetését, de úgy tűnik, nem lesz akkora kasszasiker, hogy megérje belevágni egy esetleges második részbe.

Egész jó hétvégét tudhat elkönyvelni a Parajelenségek alkotóinak új filmje, az  Emma Roberts és Dave Franco főszereplésével bemutatott alacsony költségvetésű thriller, az Idegpálya, mely 15 millió dollárral zárta a hétvégét.