Na igen, az első dolog, amit ki lehet emelni, az valóban az atmoszféra (a második Eva Green, de mondjuk ő az én gyengém). Ha valaminek, ennek valóban jól megágyaztak a készítők, van belsőség meg vér is dögivel, de hát kábeles sorozattól, és pláne a S... Több
Akkor kezdjük a pozitívumokkal: remek díszletek, jó alaphangulat, hiteles látványvilág. És akkor nagyjából itt be is fejezhetjük a történetet, mert minden egyéb ezer sebből vérzik. Ennyire rosszul megírt karakterekkel nem tudom mikor találkoztam utol... Több
Megértem azokat, akik az első pár rész után türelmetlenkedve otthagyták a sorozatot, pedig akkor kezdett csak igazán beindulni, meg összeállni a kép. Okés, ez egy friss széria, még megvannak a maga hibái, de a történet előrehaladtával egyre jobban al... Több
Igazi klasszikus rémtörténet boszorkányokkal és vámpírokkal, Dr. Frankensteinnel stb. Illetve a kihagyhatatlan gazdag angol fickó aki a lányát keresi. Mindez megspékelve a történelem gyönyörével a viktoriánus Londonnal. Remek horrorsorozat ahol a borzongás garantált.
Érdekes, hogy azt írta valaki a kommentekben, hogy az American Horror Storyhoz próbálnak hasonlítani, de meg sem közelíti a színvonalát. Én pont az ellentétét mondanám - meg sem közelíteni az American Horror Story a Penny Dreaful színvonalát. Imádtam... Több