Klisék. Amikor minden filmben mindig ugyanaz történik, a néző pedig tíz perc után már tudja, ki a gyilkos és a váratlan fordulatok sem annyira váratlanok. Sajnos egyre ritkább az igazi kreativitás Hollywoodban is. De még csak nem is ez a legnagyobb baj napjaink filmjeivel. Nem ezt utálják a legjobban a nézők. Hogy mit? Íme tíz dolog a modern filmekben, amitől mindenkinek feláll már a szőr a hátán.
10. Minden új film moziverzummá akar válni: Mintha a filmkészítőknek ki lenne adva, hogy ha valami vadonatújba vágnak, abból már az első jelenetnél azt kell érezni, hogy ez bizony egy újabb tizensokrészes új univerzum lesz, ha kell, ha nem…
9. A blockbusterekben szinte sosincs igazi tétje semminek: Minek izguljunk a főhősökért, úgysem hal meg egyik sem, nem éri igazi veszteség egyiket sem. Ha a hősök törvénytelen dolgot művelnek, gyorsan hajtanak, lebontanak akciójuk közben egy fél várost, embereket ölnek, a végén soha egyiket sem vonja felelősségre senki. Egyszerűen sosincs tétje semminek, nem forog kockán semmi, amiért izgulhatna a néző.
8. A filmek direkt felvállalják a hülyeségeiket: És ezzel álcázzák a hanyag forgatókönyvet, leplezik a pofátlan mennyiségű termékelhelyezést, terelik a figyelmet a gagyiságról. Egyre több olyan film van, ami nem, hogy titkolni próbálja a másolást, de még egyenesen kérkedik is vele. És mindezt leintik valamelyik szereplő megjegyzésével, amivel nyugtázza, hogy tudnak róla.
7. A folytatólagosság teljes figyelmen kívül hagyása: Nem úgy sikerült egy folytatásfilm, ahogy a stúdió elképzelte? Semmi gond, felejtsük el, töröljük ki a nézők emlékezetéből és csináljunk helyette másikat. Mi is erre a legjobb példa? Mondjuk a Terminator, az X-Men, a Halloween, a Superman és még sorolhatnánk…
6. Miért kell minden filmnek minimum két és fél órásnak lennie?! Mert bizony manapság már egy sokadik szuperhősmozi sem férhet bele az évtizedeken át standardnak számító nagyjából 90 perces limitbe. Mert belefér olykor 10-20 perc ráhúzás, főleg ha jó filmről van szó. De azt semmi sem indokolja, hogy brazil szappanopera hosszúságúra nyújtsanak minden új filmet.
5. Muszáj beleerőltetni a közösségi médiát a filmekbe: Egyre több filmben hivatkoznak az olyan manapság trendi felületekre, mint a Facebook, a Twitter vagy a TikTok. Ugyanezt csinálták annak idején a MySpace-szel is. Emlékszel még rá? Nem, pedig volt egykor ilyen is. Nagyjából ugyanilyen hatást fog kelteni a mostani kötelező TikTok-ozás is mondjuk húsz év múlva újranézve a mai filmeket.
4. A Netflix saját gyártású filmjeinek sablonossága: Ami kifejezetten azok gyakran durván steril látványvilágában ölt testet. A nézők már messziről kiszúrják, ha egy film kezdettől fogva célirányosan a Netflix csatornájára készült. Mindez a Netflix szigorú technikai előírásainak is köszönhető, amely ugyan ad egy megbízható keretet a képi minőségnek, de cserébe nullára redukálja a filmkészítők mozgásterét kreativitás és kísérletezés terén.
3. Napjaink spoilerkultúrája: Amióta mindenki egy mini fotóstúdióval a zsebében szaladgál, egyre nehezebb a forgatásokon is titokban tartani mindazt, amit titokban szeretnének. Gyakran elég csak egyetlen kiszivárgott forgatási fotó és máris olyan részletekre derül fény az adott filmmel kapcsolatban, ami alapjaiban rontja el a rajongók várakozását és a meglepetés erejét. És ennek következményeként a filmkészítők olykor már olyan szinten koncentrálnak a meglepetések titokban tartására, hogy közben épp csak a film elkészítésének megy mindez a rovására…
2. A hangok és zenék teljes káosza mozin kívül: A legtöbb film hangmérnökei a mozik méregdrága és profi hangrendszereihez igazítják az effekteket és a zenét. Ez azt eredményezi, hogy semmihez sem fogható audioélményben van része a mozikba látogatóknak. Csakhogy a filmek később kikerülnek a mozikból és az emberek már otthon néznék meg őket újra (vagy először). Ám gyakran a hangok otthon egészen máshogy szólnak, túl hangos a zene vagy az effektek elnyomják a párbeszédeket. Mindezt azért, mert nem keverik újra a hangot csak azért, mert már nem a mozikban, hanem az otthoni rendszereken fut majd a film.
1. A filmekben mindig mindenkiről kiderült, hogy mindenki mindenkinek a rokona: Mi lenne drámaibb annál, mint mikor a mindenki által utált főgonosz benyögi a film végén a mindenki által imádott főhősnek, hogy „én vagyok az apád!” Vagy a nagyanyád régi szobatársának az unokanővérének a szomszédjának a mostoha apja. Vagy akármi. A lényeg, hogy a szereplőknek muszáj valamilyen rokoni kapcsolatban állnia egymással. Az már szóba se jöhet, hogy egy gonosz egy teljesen idegen, a főhősöktől mindenféle kapcsolatot nélkülöző fickó legyen. Abban nincs semmi drámai vagy váratlan…