A kép forrása: EW.com

A Bosszúállóknak néha egymás között is ki kell ereszteniük a gőzt, erre pedig nem is kínálkozhatnak jobb lehetőség, mint egymás beégetése egy nyilvános rádióműsorban.

Persze nem kell senkinek sem arra gondolnia, hogy mindez indulatból történt volna. A BBC egyik legsikeresebb humoros műsora, a Playground Insults, amelynek vendégei között olyan sztárok fordultak már meg, mint Mark Wahlberg és Will FerrellMargot Robbie és Will SmithJennifer Lawrence és Chris Pratt.

A műsor lényege, hogy a két egymással szemben ülő „ellenfél” megpróbál rátapintani a másik legérzékenyebb pontjára, akár korábbi filmes alakításukkal kapcsolatban is, és egy igencsak csípős beszólással beégetni az illetőt. Természetesen minden sértés a stúdió színfalai között marad.

A legutóbbi műsorban a Marvel franchise-ból ismert Chris Hemsworth és Scarlett Johansson került egymással szembe, és bár érezhetően nem igazán tudták felvenni a ritmust, sikerült egy-egy jól célzott mondattal meglepniük egymást.

A Playground Insults legutóbbi adása már elérhető online, mi pedig íme, mutatjuk is!

Thanos (Josh Brolin) betartotta az ígéretét, végrehajtotta a tervét és megsemmisítette az univerzum felét. A Bosszúállók tehetetlenek, a Földön eluralkodott a káosz. Amerika Kapitány (Chris Evans) és a többi túlélő hős tudomására jut, hogy Nick Fury (Samuel L. Jackson) csak a végzetes katasztrófa előtt tudott vészjelzést küldeni és megerősítést kérni. A szuperhős közösség Marvel Kapitánnyal karöltve készül az ellenfél elleni küzdelemre. Csapatukhoz újra csatlakozik Ant-Man (Paul Rudd) is.