650 millió dollárt bukott Johnny Depp

Johnny Depp hosszú éveken keresztül Hollywood legsikeresebb és egyben legikonikusabb színészének számított, ám az utóbbi időszak meglehetősen megtépázta a renoméját.

Depp karrierje beomlani látszik, amely főként a válópere körül kirobbant botránynak köszönhető. A színészt menesztették A Karib-tenger kalózai Jack Sparrow szerepéből, majd pedig a Warner is megvált tőle, ahol a Legendás állatok és megfigyelésük filmszériában alakította Gellert Grindelwaldot.

Ennek a sötét időszaknak pedig úgy tűnik még egyáltalán nincs vége, mivel úgy tűnik, hogy Depp egy igencsak komoly összegtől esett el az elmúlt években önhibáján kívül. A Daily Mailnek sikerült még korábban fényt deríteni arra, hogy a színész csaknem 650 millió dolláros összeget bukott még 2016-ban, mivel a könyvelői 17 éven keresztül egyszerűen nem megfelelően vezették a könyvelését a különböző szerepeiből befolyó bevételekből.

Mindez nem jelenti azt, hogy Depp teljes anyagi csődbe jutott volna, hiszen a Legendás állatokban vállalt szerepe után továbbra is teljes kifizetésre számíthat.