A nap, amikor Chris Pratt csúnyán beégette magát

Bárkivel előfordulhat, hogy egy átmúlatott éjszaka során némi alkoholtól megtámogatva olyan üzeneteket küld ismerőseinek, amire jobb esetben nem is emlékszik, rosszabb esetben másnap iszonyúan megbánja. Valami hasonló sztoriba keveredett Chris Pratt is.

Chris Pratt az elmúlt években elsősorban A galaxis őrzői filmekkel robbant be Hollywoodban. A színész az első két részben és a Bosszúállók mozikban is ugyanazzal a csapattal harcolt a rosszfiúk ellen. A csapat tagja volt Drax is, akit az egykori pankrátor Dave Bautista alakít.

Chris Pratt nemrégiben egy interjúban mesélt el egy mókás történetet, amely rosszabb esetben csúnya véget is érhetett volna. A színész egy időben altatókat szedett, hogy pihenni tudjon, de hamar rá kellett jönnie, hogy ez nála nem egészen azt a hatást váltja ki, amit szeretne.

Miután egy nap beszedett pár pirulát, hogy kialudhassa magát, valami olyasmit tett, amire másnap egyáltalán nem emlékezett. Mikor a következő nap megjelent a forgatáson, Dave Bautista sétált oda hozzá és kérdőre vonta az előző napi üzenete miatt. Mivel Chris Pratt semmire sem emlékezett, Dave Bautista a rá jellemző harsány kacajban tört ki, majd megmutatta az üzenetet barátjának.

Mint kiderült, Chris Pratt az altató hatása alatt egy birkózó meccsre hívta ki színésztársát. Az ok egyszerű volt: egyszerűen úgy érezte, hogy le tudja nyomni és bizonyosságot akart szerezni. Csak baráti szabályok szerint küzdhettek volna térd és könyök nélkül.

Mivel Dave Bautista éveket töltött profi pankrátorként, el tudjuk képzelni, milyen végkimenetele lehetett volna egy ilyen összecsapásnak. Szerencsére a színész remek humorérzékkel rendelkezik, így helyén tudta kezelni a kihívást.