Már jó néhány hónapja, hogy a mozikba került a Skywalker kora, amely igencsak felemás fogadtatásban részesült. Az utóbbi években sokan a túl gyakori filmes megjelenések miatt okolták az új Star Wars filmek sikertelenségeit, ennek ellenére úgy tűnik, hogy a Lucasfilmnél nem kívánnak lassítani a tempón.

A stúdió korábban már be is jelentette egy új trilógia elkészítését a következő években, ráadásul az idei nyár folyamán több Star Wars regény is megjelenik, amely tovább bővíti majd az univerzumot. Kérdéses azonban, hogy milyen spin-offokra is számíthatnak a rajongók, amelyekről rendre érkeznek kisebb-nagyobb hírmorzsák a franchise sztárjaitól.

A Digital Spy magazinnak adott interjú a napokban a kilencedik epizódban új karakterként feltűnt Jannah-t alakító Naomi Ackie, aki egyáltalán nem titkolta, hogy ő tökéletesen készen áll egy esetleges külön epizódra is.

“Jannah egy teljesen új karakter, és én nagyon örülnék egy új epizódnak, amelyben főszerepet kapna. Nagyon gazdag eredettörténettel rendelkezik, amelyről maga J.J. Abrams mesélt a forgatások során” - nyilatkozta a színésznő.

Jannah Finnhez hasonlóan egy egykor az Első Rend szolgálatában álló rohamosztagos volt, aki később egyszerűen dezertált, és bujdosó életbe kezdett sok társával együtt, így valószínűleg valóban szeretnének még erről többet is megtudni a rajongók.