Megérkezett a hazi mozikba is az idei év egyik legnagyobb várományosának számító A Hail Mary-küldetés, Phil Lord és Christopher Miller rendezése pedig szemmel láthatóan nem is okozott csalódást.
A Variety magazin beszámolója szerint a film előzetes vetítésekből származó bevétele meghaladta a 11 millió dollárt, ami különösen figyelemre méltó, hiszen ezzel még Oppenheimer előzetes eredményét (10,5 millió dollár) is túlszárnyalta. Ez azért is jelentős, mert Christopher Nolan történelmi drámája korábban az egyik legsikeresebb nem franchise-hoz kapcsolódó filmnek számított.
A Hail Mary-küldetés mindemeleltt nemcsak az Oppenheimer-t előzte meg, hanem azokat az eredeti filmeket is, amelyekhez a szakmai elemzők hasonlították: az F1 - A film (10 millió dolláros elővetítés), a Bűnösök (4,7 millió), valamint a Fegyverek (5,7 millió) is elmaradt mögötte.
A stúdió egyébként tudatos stratégia mentén mutatja be a produkciót, a múlt hétvégén 29 darab 70 mm-es vetítést tartottak, majd hétfőn exkluzív vetítéseket szerveztek Prime-tagok számára prémium formátumokban, például IMAX-ben. Ezeket követték a csütörtök esti előadások, amelyek tovább fokozták az érdeklődést.
A Hail Mary-küldetés tehát már megtekinthető a hazai mozikban is Ryan Gosling mellett a film további főbb szerepeiben Sandra Hüller, Lionel Boyce, Ken Leung, Milana Vayntrub, James Ortiz, Orion Lee és Priya Kansara láthatók. ITT pedig várjuk róla a Ti véleményetek is hozzászólások formájában.
Kedvcsinálóként csekkoljatok egy előzetest, további friss hírekért pedig görgessetek lejjebb!
2026
Egy középiskolai fizikatanár (Ryan Gosling) magához tér a kómából – egy űrhajón, teljesen egyedül, fényévekre a Földtől. Nem emlékszik sem arra, ki ő, sem arra, hogyan került erre a kietlen, ijesztő helyre. Ahogy fokozatosan visszatérnek az emlékei, nyomozni kezd önmaga után, és lassan összeáll a kép: egy életbevágó küldetésre indították, hogy megoldjon egy rejtélyes tudományos problémát – fel kell derítenie, mi az a különös anyag, amely az egész Naprendszer pusztulását okozhatja. Az emberiség sorsa az ő kezében van. Egyedül kell szembenéznie a lehetetlennel – vagy talán mégsem: az űr sötétjében váratlan szövetségesre talál…
Forrás: Variety




