Már most hatalmas várakozás előzi meg A mandalori második évadát, az előzetes jelentések alapján pedig a széria folytatása még izgalmasabb fordulatokat ígér mint korábbi epizódok.

Mindezt maga Darth Maul szinkronhangja Sam Witwer állított egy a napokban készült friss interjú során, amelyben noha nem spoilerezett le semmit, a rajongókat mindenesetre sikerült még jobban felcsigáznia.

“Vannak olyan dolgok, amelyekkel Dave Filoni készül a második évadra, és azt kell, hogy mondjam, az emberek eldobják majd az agyukat. Már egy ideje várat magára az egész, szóval ő is George valószínűleg mindig tudták, mikor kell ezzel előrukkolni” - jegyezte meg Witwer.

A Disney mindenesetre már most kezdi bemelegíteni a nézőket, hiszen május 4-én debütál a Disney Gallery: Star Wars: The Mandalorian című dokusorozat, amelyben A mandalori kulisszái mögé engednek majd bepillantást.

A széria második évadára azonban még egy picit várni kell, hiszen a tervek szerint október 20-án debütál majd a Disney+ műsorkínálatában.

80 2019

/ Sorozat / akció | fantasy | kaland | sci-fi

A Birodalom már megbukott, az Első Rend pedig még nem alakult meg. Egy magányos pisztolyhős eközben az ismert galaxis legtávolabbi szegleteiben utazgat.