Érdekes tényt állapított meg a tudomány Amber Heard arcáról

A szépség mindig is szubjektív kérdés volt, teljesen mindegy, hogy művészetekről, a természetről vagy épp az emberről van-e szó. Mindenkinek más a szép. De az ember úgy működik, hogy mindenben keresi a rendszert, mindent rendelni, viszonyítani akar valamihez. Az emberi arc szépségét is megpróbálhatjuk egy standardhez mérni. A leggyakrabban az aranymetszéshez szoktunk fordulni ilyenkor.

Johnny Depp és Amber Heard bírósági ügy immár a múlt, mindenki ismeri a végkimenetelét. A színésznő egyértelműen elbukta az általa indított pert, és egyelőre azt is nehéz megjósolni, hogy az évek óta húzódó botrány milyen hatással lesz a további karrierjére. A színészi tehetségét ugyan lehet vitatni, de egy friss vizsgálat eredménye szerint a szépségét aligha.

A brit plasztikai sebész, Dr. Julian De Silva végzett el egy vizsgálatot a színésznő 2016-os fényképén, amihez egy számítógépes technológiát hívott segítségül. A szoftver elemezte a színésznő arcát és az aranymetszéshez viszonyította azt. Az eredmény pedig az, hogy Amber Heard arca 91,85 százalékban tökéletes. Vagy legalábbis az aranymetszéshez ilyen közel áll.

Érdekesség, hogy ugyanezzel a technológiával megvizsgáltak már más hírességeket is. A legmagasabb pontszámot, 94,35 százalékot Bella Hadid érte el, akit Beyoncé Knowles 92,44 százalékkal, Amber Heard 91,85 százalékkal, pedig 91,81 százalékkal követ. És mi a helyzet a férfiak terén? Az élen jelenleg 92,15 százalékkal a mindenki kedvenc vámpírfiújából lett Batman, Robert Pattinson áll.