Erőszakos szörnyeteg lenne Johnny Depp?

Tovább bonyolódik Amber Heard és Johnny Depp kálváriája. A színész ugyanis 50 millió dolláros keresetet nyújtott be feleségével szemben.

A per során meghallatásra került maga Heard is, aki beszélt volt férje alkohol és kábítószer hatása alatt elkövetett erőszakos tetteiről.

„Egy évvel a házasságkötésünk után szembesültem azzal, hogy Johnny alkohol és kábítószer fogyasztó. Rendszeresen járt elvonóra, az utóbbi három évben pedig szintén rendszeresen részesült egészségügyi ellátásban” – mondta a színésznő.

„Johnny  gyakran nem emlékezetett az erőszakos magatartására miután lejött a kábítószerről vagy épp kijózanodott. Miután rendszeressé váltak ezek, elkezdtem dokumentálni a sérüléseimet, amelyeket neki is megmutattam” – tette hozzá Heard.

Alig néhány hete került nyilvánosságra az a Depp és Heard között zajlott telefonbeszélgetés, amely arra engedett rávilágítani, hogy maga a színésznő volt az, aki erőszakos magatartás tanúsított férjével szemben. Az ügy persze azóta tovább bonyolódott, a rajongókat pedig jelenleg is megosztja a kialakult helyzet, hogy lényegében kinek is adjanak igazat.