Már holnap jön a Disney+ új, sikervárományos animációs sorozata, az Iwájú, mely nem csak káprázatos, afrofuturista látványvilágával, de egyedi történetével is grarantáltan meg fogja szólítani a nézők szívét. A holnapi premier kapcsán olvasd el interjúnak a képregényes stílusú sci-fi széria alkotóival, Hamid Ibrahimmal (executive producer), Ziki Nelsonnal (író/rendező), Tolu Olowofoyekuval (producer) és Marlon Westtel (visual effects supervisor, Disney).
Mi inspirálta az IWÁJÚ-t, hogy jött létre a koncepció?
Ziki Nelson: Az IWÁJÚ-t mindig úgy jellemezzük, mint egy óda Lagosnak, annak a helynek, ahol születtem és felnőttem. Ez inspirálta az IWÁJÚ-t. A történet, a témák, a karakterek, minden ebből a világból, a kortárs lagoszi kultúrából erednek.
Milyen személyes inspirációk hatottak rád a karakterek megalkotásakor?
Ziki Nelson: Tudod, ez nagyon vicces, mert amikor a három testvéremmel együtt megnéztem a sorozatot, olyan tulajdonságokat ismertek fel a filmbeli apa karakterben, Tunde-ban, amelyek, azt hiszem, hogy egy kicsit a saját apánkra emlékeztették őket. A karakterek 100%-ban saját, személyes tapasztalataim alapján születtek, olyan emberekből, akiket Lagosból ismerek, vagy olyan emberek ismerőseiből, akik szintén Lagosban élnek.
Mesélnétek még a kulturális hatásokról, amik a sorozat készítése közben értek titeket?
Tolu Olowofoyeku: A sorozatban látottak többsége valóban megtörténik Lagosban, csak mi egy kicsit felnagyítottuk azokat. Így például az első epizódban, amikor az autóban ülő Tolahoz odarepül néhány drón és megpróbálnak eladni neki dolgokat. Nos, a való életben az autók nem repülnek. Ellenben Lagosban, ha dugóban ülsz, az emberek odamennek az autódhoz, és megpróbálnak eladni neked mindenfélét a forgalomban. De ez csak egy példa a sok közül.
Mi volt a legmeghatározóbb része a munkának a forgatókönyv megírása során? A kutatás, vagy az animációs stílus megtalálása? És mi volt a legnagyobb kihívás számotokra? Vagy talán ez mind összefügg valahogy?
Hamid Ibrahim: Minden összefügg egy kicsit. A legizgalmasabb dolog az volt, hogy egy olyan nagy múltú stúdió munkafolyamataiba láthattam bele vezetőként, mint a Disney, és mindezt úgy, hogy mi csak egy startup vagyunk. Láthattuk, hogyan születnek a döntések, és ez egyszerűen lenyűgöző volt. Ami szintén kihívás volt, az maga Marlon (Marlon West, visual effects supervisor, Disney), aki dolgozott az eredeti Oroszlánkirályon, ami történetesen az a film, ami miatt beleszerettem az animációba. Szóval el tudod képzelni, amikor olyan emberekkel dolgozol, mint Marlon, és ennyi különböző kreatív ember között előjönnek a kreatív nézeteltérések, és te csak próbálod átnyomni a saját ötletedet. Ami miatt ez mégis működött, az az volt, hogy tudtuk, mindketten a legjobbat akarjuk a sorozatnak. Nyilvánvaló, hogy én most valami újat akarok hozni, tehát erős kreatív elképzeléssel kellett rendelkeznem, és ehhez kellett ragaszkodnom. A megbeszélések végén azt gondoltam magamban, hogy „most vitatkoztam valakivel, aki 30 éve dolgozik az iparágban, vagyis régebb óta, mint amióta én élek?” (nevet) Mindig nagy kihívást jelent az egyensúly megtartása és az, hogy minden találkozón megőrizzem a hidegvérem, amikor azt mondják, hogy oké, ebben nem értünk egyet. Hogyan nem érthetnek egyet ebben? Törődjek bele, vagy ellenkezzek? Ez egy nagyon, nagyon érdekes folyamat volt nekem.
Marlon West: Hát ettől egy kicsit sem érzem magam öregnek (nevet). Visual effects supervisorként minden projektnél az volt a feladatom, hogy biztosítsam, hogy az olyan szintű legyen, amihez a Walt Disney Animation Studios büszkén adja a nevét. Különösen ennél a sorozatnál, ami annyira fontos az alkotóknak, hiszen a saját szülővárosukról, az otthonukról szól, ráadásul egy teljesen új, eredeti, hiteles és sajátos történet. Ez volt az, amit igazán meg szerettem volna tartani. És végül sikerült, azt hiszem. Megtartottuk azt a víziót, amit elképzeltek, ráadásul olyannyira, hogy ha bárki bárhol a világon megnézi majd az IWAJU-t, úgy fogja érezni, hogy valóban beleillik a Disney alkotások sorába, nemcsak az a 900 ember, aki minden nap ezen dolgozott.
A csapat többi tagjától is kérdezem, mi volt a legfelemelőbb érzés, vagy a legnagyobb kihívás?
Tolu Olowofoyeku: Számomra a legfelemelőbb érzés az volt, hogy a Disney Animation-nél dolgozó emberekkel dolgozhattam együtt. Rájöttem, hogy az a sok varázslat, vidámság és szeretet, amit a Disney-filmekben látsz, nem hamis és nem csak azért van ott, mert beleírták a forgatókönyvbe. Ez az ott dolgozó emberektől származik. Mindenki nagyon kedves, jó velük együtt dolgozni, és rengeteg barátot szereztem. Örülök, hogy találkozhattam ezekkel a csodálatos emberekkel. A munka néha nagyon nehéz volt, de az emberek miatt igazán megérte. Azt hiszem, hogy a legnagyobb kihívást a kulturális különbségek jelentették. Előfordult, hogy mi kifejezetten egy, a helyiekre jellemző dolgot szerettünk volna betenni a sorozatba, de a Studio jelezte, hogy nem, mert félő, hogy a globális közönség nem fogadná olyan jól és amerikai cégként úgy tűnhet, hogy rossz üzenetet közvetítenek. Nyilvánvalóan nekem abban a pillanatban nem tetszett, hiába mondtam, hogy nigériai vagyok, én tudom, hogy ez nem bántó, de ők kitartottak, hiszen mégis a Disney neve olvasható a címben. Néha nehéz volt megtalálni a megfelelő egyensúlyt.
Ziki Nelson: Igen, a legmegnyugtatóbb dolog az, hogy az eddigi nigériai vetítéseken pozitívan fogadták a sorozatot. Így amit én szerettem volna, azt elértem.
Marlon, az Oroszlánkirály óta a Disney-nél dolgozol, de ez az első alkalom, hogy a stúdió animációs tévésorozatot készít. Volt valami, ami meglepett a sorozat fejlesztése során, vagy volt valami, amit meg kellett tanulnod, ami talán váratlanul ért?
Marlon West: A Disney-nél dolgozom, ahogy mondtad, már vagy 30 éve, és szerintem ez a világ legnagyobb animációs stúdiója. Ez szerintem nem túlzás. Csodálatos volt találkozni olyan emberekkel a világ minden tájáról, akik szintén szuper tehetségesek és nagyon jók abban, amit csinálnak. A sorozat 20 perces epizódokból áll. Ziki és Halima valami olyasmit írt, ami – legalábbis számomra – egy epizódokra szétbontott egész estés film. Korábban sok egész estés filmen dolgoztam és most ezt is így kezeltem. Elképzelésem szerint az emberek leülnek, és úgy nézik majd végig, mint egy filmet, csak epizódokra bontva. Sokszor én is sorozatnak hívom, de valójában filmként tekintek rá.
A történet Nigériában játszódik. Ezt látjuk, halljuk, sőt, néha még az ízét és a szagát is érezzük, már ha ez lehetséges egyáltalán. Mi volt számotokra a legfontosabb az alkotás során?
Ziki Nelson: Valószínűleg sok-sok fontos dolog van, de nekem a történet hitelessége hihetetlenül fontos volt. Azt hiszem, korábban már említettem, hogy valami újat szeretnénk hozni a történetmesélés világába, és ha ez nem lenne hiteles, ha úgy érezném, hogy ez valami nyugati vagy amerikai történet egy kis afrikai bevonattal, akkor valójában semmi újat nem tettünk volna le az asztalra. Szóval ezért nagyon-nagyon erősen törekedtünk arra, hogy ez a történet olyan legyen, mintha tényleg nigériai lenne. És emellett nem csak az itteni emberek látják és ismerik fel az otthonukat, vagy a saját kultúrájukat, hanem az egész világ.
Annak ellenére, hogy rajzfilm, nagyon komoly a témája, hiszen gyerekek elrablásáról szól. Gondoltatok valaha, hogy elvessétek ezt a témát?
Ziki Nelson: Nem, egyszer sem. Sem az elején, sem a legvégén. Soha.
Mi a Kugali, vagyis a stúdiótok IWAJU-ja? Már ha jól értem az iwájú jelentését. Szóval, mi a jövője Kugalinak?
Hamid Ibrahim: Remélhetőleg ugyanaz, amit most is csinálunk, vagyis továbbra is autentikus afrikai történeteket mesélünk el. A Kugalinak három alapelve van, mi ezt "EIQ"-nak hívjuk. Az "E" az általános kreatív környezet megteremtését jelenti egész Afrikában, vagyis Afrika vizuális kreatív gazdaságát. Az "I" az innováció, tehát mindannyiunknak folyamatosan fejlődni kell. A történetmesélésben mindig újítani kell, és nem maradhatunk le, hanem élen kell járnunk. A "Q" abszolút magas színvonalú, minőségi történetekre utal. Szóval, ezt fogjuk folytatni. Egyre nagyobbak és jobbak leszünk, és remélhetőleg egyre többen.
Szerintetek mit visznek magukkal az emberek az IWAJU-ból? Mi a sorozat öröksége?
Ziki Nelson: A történet középpontjában az ártatlanság és a tapasztalat ellentéte áll. Az egyenlőtlenség felborítja a status quot. Talán azt vihetik magukkal a nézők, ahogy ezt a történetet elmeséljük. Az, hogy egy fiatal lány inspirál egy csomó fásult embert, hogy sokkal pozitívabban lássák a világot. És talán, ha ez nem csak a történetben szereplő férfiakat, hanem a nézőket is képes inspirálni, az szerintem igazán csodálatos. Másodszor pedig azt szeretném, ha az emberek egy napra a nigériai Lagosban élő emberek bőrébe bújhatnának. Úgy gondolom, hogy a történetmesélés empátiát és megértést hoz, és ez is egy másik fontos cél a részemről.
Egy másik interjúban elhangzott, hogy nem is tudtátok, hogy az emberek mennyire párhuzamot fognak vonni a Fekete Párduc és az afrofuturizmus között, amíg nem láttátok a közösségi médiában a reakciókat. Mesélnétek erről egy kicsit?
Hamid Ibrahim: Ez természetes, hiszen az emberek általában nem látják Afrikát futurisztikus módon ábrázolva. Szóval, szerintem ez egyáltalán nem probléma. Remélhetőleg egyre több történet születik még hasonló témában és minél több történetet néznek meg az emberek, annál inkább másnak látják majd a kettőt. De a történet egyáltalán nem olyan, mint a Fekete Párduc, például azért sem, mert ez valódi helyen játszódik, igaz, kicsit eltúlozva. Ezzel szemben az egy kitalált helyszínen, és így remélhetőleg a különbségek egyre inkább előjönnek. Furcsa példát mondok: ha csak két gyümölcsöt ettél életedben, narancsot és almát, akkor talán azt hiheted, hogy hasonlóak. De ha sok gyümölcsöt eszel, akkor érzed majd köztük a különbséget. Szóval remélhetőleg, amikor több hasonló történetet is látnak majd az emberek, rájönnek, hogy hiába szól mindkettő Afrika jövőjéről, mégsem hasonlítanak. Mi más szempontból fogtuk meg a dolgot. Az épületek kialakítása például teljesen eltérő. A téma sokkal többet fed le, melyeket a Fekete Párduc például csak vizuálisan fedez fel. A filmmel ellentétben az IWAJU-ban a technológiát és mindent, ami megjelenik, a való élet ihlette. Valamint az, ahogy az emberek Lagosban élik mindennapjaikat. Tehát az IWAJU-ban nem azért vannak repülő autók, mert a Fekete Párducban is voltak, hanem mert Lagosban az emberek őrülten vezetnek, a forgalom teljes káosz, de ha van kerék az autódon, akkor bármilyen irányba mehetsz, tehát, ha megvan az a képességed, hogy kikerüld a forgalmat, akkor nem csak jobbra és balra tudod ezt megtenni, hanem repülve is. Szóval a mi történetünk inkább Lagos szeretetéből, és nem a természet szemszögéből fogja meg és mutatja be Afrikát.
Milyen értékeket kerestek az animációban, mint művészeti formában, és hogyan tudnátok leírni, mit jelent számotokra az animáció?
Marlon West: Szeretem az animációt, egész életemben ezzel foglalkoztam. Szerintem nem csak gyerekeknek szóló műfaj, hanem egy művészeti forma, a művészi kifejezés egyik formája és úgy gondolom, bármilyen témát elbír. Nagyon-nagyon izgatott voltam, hogy együtt dolgozhattam ezekkel az urakkal, és olyat alkothattunk, ami ennyire közel áll hozzájuk. Nekem ez egy nagyszerű példája volt annak, hogy az animáció milyen korlátlanul képes bármilyen történetet elmesélni.
Mit éreztetek, amikor először felhívtak titeket? Mit gondoltatok?
Hamid Ibrahim: Zikivel az első gondolatunk az volt, hogy nem tudtuk elhinni. Második gondolatom az volt: "Ó, Istenem, most tényleg velük beszéltünk telefonon?” Aztán ahogy a beszélgetések folytatódtak, folyamatosan alakult a kapcsolatunk. Rájöttem, hogy szuper kedvesek és a többi már történelem.
Ziki Nelson: Hogy őszinte legyek, nem tudtam, mire számítsak, amikor a Disney először megkeresett, mert annyi történetet hallani Hollywoodról és az iparágról, amit addig nem tudhatsz, míg nem tapasztalod meg. Azt hiszem, az volt a legmegdöbbentőbb, hogy a Disney emberei mennyire profik és őszinték voltak. Úgy tűnt, tényleg törődnek velünk, elfogadják az elképzeléseinket, és ez nagyon pozitívan hatott rám. Nagyon örültem, hogy nem csak szakmailag, de emberileg is volt köztünk egyfajta rezonancia.
A szinkronszínészek és a hangok elképesztőek ebben a sorozatban, ez nagyon tetszik. Európában, gyakori, hogy egy idegen nyelvű sorozatból átvesznek kifejezéseket, szlenget abból a nyelvből. Mit gondoltok, mit fognak átvenni a sorozatból?
Tolu Olowofoyeku: Igazából nagyon kíváncsi vagyok, hogy melyiket fogják felvenni, mert fogalmam sincs. (nevet) Biztosra mentünk, hogy a karakterek pontosan úgy beszéljenek, ahogy mi is Lagosban. Tehát szinte az összes szinkronhangot itt vettük fel olyanokkal, akik itt is élnek. Igaz, néhányan épp a munka vagy a tanulás miatt pont Amerikában laknak, de nekik is ugyanazt mondtuk: beszéljenek úgy, ahogy általában szoktak. Hajlamosak vagyunk arra, hogy máshogy beszéljünk, ha egy idegen környezetben vagyunk. Például nem szerettük volna, ha úgynevezett „rajzfilmes hangon” szólalnának meg a karakterek. Mi Lagosban többnyire angolul, pidzsin angolul és yorubául beszélünk. A szinkronszínészek először a szövegkönyv szerint haladtak, de arra bátorítottuk őket, hogy használják a saját szavaikat, kifejezéseiket. Ezért sokkal több felvételt készítettünk, és elő is fordult, hogy az a verzió lett a végleges, ami eredetileg nem szerepelt a szövegkönyvben. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy miután az egész világ megnézi, melyik szlenget veszik fel, mert nekem ez a természetes, én így beszélek, hozzászoktam ezekhez a kifejezésekhez. Nem tudom, hogy mások, akik nem nigériaiak, melyiket érzik majd magukénak.
71 Iwájú (2024)
akció | animáció | dráma | kaland
A képregényszerű, futurisztikus animációs sorozat Lagosban, Nigériában játszódik, és körüljárja az ártatlanság és a status quo megkérdőjelezésének témáit. több»
Szereplők: Dayo Okeniyi, Simisola Gbadamosi, Femi Branch, Siji Soetan, Weruche Opia