Hugh Jackman neve mára teljesen egybeforrt Farkaséval vagy, ahogy a képregényrajongók jobban ismertik, Rozsomákéval. A színész alig néhány évvel a 2000-es X-Men - A kívülállók előtt bukkant fel Hollywoodban, de a képregényfilm meghozta neki a világhírt. Az elmúlt két évtizedben nyolc alkalommal öltötte magára Logan karakterét, de volt valami, amit soha nem tett meg a filmekben.
Nemrégiben a Logan - Farkas rendezője, James Mangold egy online eseményen válaszolt a rajongók kérdéseire, illetve feltette a Twitter-csatornájára a film egyik ikonikus verekedős jelenetének egy előzetes próbaváltozatát is. Az érdekes video kapcsán újra előtérbe került, hogy a rendező eredetileg egészen máshogy tervezte elkezdeni a filmet. Készült ugyanis egy olyan forgatókönyv is, amely az Old Man Logan képregény egyik mozgatórugójával indult volt.
Ez pedig nem más, mint az X-Men csapat véletlen lemészárlása. Azt a verziót dolgozta volna fel, amelyben X-professzor agydaganata miatt elveszíti az uralmat telepatikus képességei felett, és így végez véletlenül a tanítványaival (de mint ismert, létezik egy olyan sztori is, amiben Rozsomákot téveszti meg Mysterio, aki így a saját társaira hiszi azt, hogy gonosztevők, és végez velük). Végül Mangold úgy döntött, hogy ezt teljesen kihagyja a filmből, mivel azzal teljesen más irányba vitte volna el a hangulatot.
A rendező egy rajongói kérdésre felelve azt is elárulta, hogy mi az, amit Logan sosem tett meg a mozikban. Illetve ezt már mindenki tudja, most csak a miértre kaptunk választ. Bár a képregényekben Logan egy jellegzetes sárga-barna maszkot és kosztümöt visel, ez egyetlen filmben sem jelent meg. Ezt eddig is tudhattuk, de most James Mangold elárulta, hogy miért döntöttek így. A filmek készítői ugyanis egy egészen más stílusú, gondolkodásmódú karaktert szerettek volna a mozivászonra. Olyat, aki kerüli, hogy egy jellegzetes maszk felhívja rá a figyelmet, mivel alapvetően nem szeret a középpontban lenni. Ugyanakkor Mangold azt is hozzátette, hogy szerinte a jövőben készülő X-Men filmekben, ha Rozsomák feltűnik bennük, már viselni fogja a maszkot is.
Hugh Jackman viszont már biztosan nem tér vissza a szerepben, ezt már többször is megerősítette. A színész tökéletesen elégedett azzal, ahogy az ő Farkasának történetét a Logan - Farkasben lezárták. Azt viszont sajnálja, hogy az ő idejében végül nem jött össze az X-Men filmek és a Marvel moziverzum összemosása.
2017
Minden megváltozik. A nem túl távoli jövőben már nem lesznek mutánsok. Akik még megmaradtak, azok bujkálnak, és egyre fogynak a képességeik. X professzor (Patrick Stewart) valahol a mexikói határon, egy elhagyott gyártelepen bujkál, öreg és beteg. Csak egykori diákja, Farkas (Hugh Jackman) gondoskodik róla, pedig ő sem egészséges. És mindketten belenyugodtak már, hogy így fog eltelni az életük. Csakhogy felbukkan valaki, aki mindent megváltoztat. Egy kislány, akinek szintén különös képességei vannak. És akit egy egész hadsereg próbál elrabolni. A fáradt hősök még egyszer, talán utoljára harcba szállnak. A saját életükért és a mutánsok jövőjéért… (InterCom)