Alig egy hónap múlva debütál a Spirál: Fűrész hagyatéka, amely már az előzetesek alapján is egy meglehetősen üde megjelenésnek ígérkezik a kissé megfáradt Fűrész filmszériában.

Nincs lazsálás azonban a stúdiónál, hiszen egy friss pletyka szerint máris zajlanak a Fűrész 10 előkészületei, és bár a projektről egyelőre szinte semmit sem lehet tudni, James Wan produkciós cége, az Atomic Monster máris felmerült a címmel kapcsolatban.

Fontos megjegyezni viszont azt is, hogy nagyon halvány esély van arra, hogy maga Wan is aktívan részt vesz a munkálatokban, Leigh Whannell viszont eddig minden Fűrész filmnél jelen volt producerként.

Hogy miként alakul a Fűrész 10 sorsa, azt nagy valószínűséggel a Spirál fogadtatása nagyban befolyásolja majd, így jó eséllyel a film premiere után gyakrabban is hallunk még a projektről.

A Fűrész franchise rebootjának főszereplője három férfi, egy egykori rendőr (Samuel L. Jackson), egy nyomozó, Ezekiel Banks (Chris Rock) és egy zöldfülű zsaru (Max Minghella), akik együttes erővel próbálnak meg ráakadni egy brutális sorozatgyilkos nyomára. Eközben a gyilkos sorra szedi az áldozatait a rendőrség állományából, igy versenyt kell futniuk az idővel, ha meg akarják állitani a rémet. A nyomozás során Banks egy ördögi, szadista csapdában találja magát, ahonnan látszólag nincs menekvés...   A 2004-es első Fűrész film hatalmas sikert aratott, és további hét hátborzongató epizód követte, tizenhét évvel később, 2021-ben azonban megújult formában tér vissza a mozivászonra  Darren Lynn Bousmantól, aki immáron negyedik alkalommal bizonyíthat rendezőként a franchise történetében, míg a produceri teendőket a kortárs horror egyik legkiemelkedőbb és legsikeresebb alkotója, James Wan látta el. A vérben és erőszakban tobzódó, az év egyik legjobban várt korhatáros horrorja valódi ínyencség a zsáner rajongói számára, melynek főbb szerepeit olyan világsztárok alakítják, mint Samuel L. Jackson, Chris Rock és Max Minghella. A Lionsgate égisze alatt készült Spirál: Fűrész hagyatéka 2021-ben a magyarországi mozikban a Freeman Film forgalmazásában.