Gary Oldman (legutóbbi szerepei a cikkünk galériájában) tisztázta a Harry Potter-filmekben nyújtott színészi teljesítményével kapcsolatos megjegyzéseit.

A színész legújabb alakítása a cannes-i filmfesztiválon bemutatott Parthenope című filmben látható, a premier kapcsán adott interjúban pedig elmondta, hogy valójában senkit sem akart becsmérelni a Harry Potter kapcsán, amiért saját alakítását “középszerűnek” nevezte.

“Ezzel azt akartam mondani, hogy mint minden művész, színész vagy festő, az ember mindig hiperkritikus a saját munkájával szemben. Ha nem vagy az, és elégedett vagy azzal, amit csinálsz, az számomra a halál lenne. Ha megnéznék egy előadást magamról, és azt gondolnám, hogy 'Istenem, fantasztikus vagyok ebben', az egy szomorú nap lenne” - mondta Oldman.

“Olyan titoktartás övezte a regényeket, hogy azok szinte lakat alatt voltak. És ha már az elején tudtam volna, ha elolvastam volna az öt könyvet, és láttam volna a karakter ívét, talán másképp álltam volna hozzá. Lehet, hogy másképp néztem volna rá, és más színben festettem volna” - tette hozzá a színész.

A kedd esti premieren a Parthenope egyébként közel 10 perces álló ovációban részesült, amelyet maga a rendező, Paolo Sorrentino meghatódva fogadott.