Hadik: Huszárrohammal támad az első előzetes

A visszaszámlálás elkezdődött. Márciusban érkezik a mozikba a történelem legnagyobb huszárcsínyét felelevenítő, az 1757-ben játszódó látványos, akciódús, számtalan csatával, sok lőporfüsttel, kardcsörtével kísért hazai szuperprodukció, a Hadik. A vakmerő huszártábornok, Hadik András berlini portyájának története a klasszikus magyar kalandfilmek hagyományait felélesztve a legmodernebb technikai megoldásokkal, páratlan szereplőgárdával és a kort hitelesen megjelenítő grandiózus díszletek, káprázatos jelmezek segítségével kapott méltó feldolgozást. A ma debütáló első képkockák mindezekből adnak lebilincselő, a hangulatot, a látványt megragadó és a történelemből ismert hús-vér főhősöket felsorakoztató ízelítőt.

„Kivételes lehetőséget kaptunk, amikor belevághattunk a Hadik elkészítésébe. Olyan kalandfilmet álmodhattunk mozivászonra, amely a magyar filmtörténet klasszikusai, A kőszívű ember fiai és az Egri csillagok óta hiányzik a hazai mozgóképes palettáról.  Azt a becsületes hőst, illetve a huszárezredével végrehajtott bátor cselekedetet idézzük fel, amire ma is méltán büszkék lehetünk, és akiknek a valós története megannyi, a hollywoodi filmekkel vetekedő váratlan fordulatot, torokszorító izgalmat kínál.” – emelte ki Szikora János. A rendező hozzátette, hogy a Hadik forgatása több mint 6 hónapig tartott és idén februárban ért véget. Az 500 fős stáb a felvételek többségét Keszthelyen, Gyenesdiáson, Mohácson, Pécelen, illetve az NFI fóti Huszárik stúdiójában, a Gödöllő melletti Babatpusztán és Komáromban rögzítette. Utóbbi helyszínen a berlini csata jeleneteit vették fel, amikor is Hadik András huszár csapatával elfoglalta a várost, és ahonnan tetemes hadisarc, valamint a legendás 24 darab balkezes kesztyű birtokában nem sokkal később hirtelen távozott is.

A látványos, történelmileg hiteles pillanatok megörökítése mellett a hazai szuperprodukció másik erőssége a parádés szereposztás. A címszereplőt Trill Zsolt alakítja, Mária Terézia szerepében Horváth Lili látható. Mellettük játszik a filmben Szalma Tamás (Babochay), Molnár Áron (Gvadányi), Szabó Győző (Ried), Derzsi János (mint Mihály, Hadik tisztiszolgája), Reviczky Gábor (Thun mester), Gáspár Sándor (Káplán), Forgács Péter (Ujváry ezredes), Kovács Lajos (Kecskeméthy ezredes), Mucsi Zoltán (Horniák), Lábodi Ádám (Serbelloni), Tordy Géza (Károlyi) és még sokan mások.

A Hadik a Nemzeti Filmintézet támogatásával a B&L Line gyártásában készült, producere Nagy Endre (56 csepp vér, A rózsa éneke). A film rendezője Szikora János neves színházi és filmrendező (Kaméliás hölgy, Ítélet és kegyelem), technikai rendezője Dyga Zsombor (Aranyélet, Köntörfalak). A film akciójelenetei megtervezésében a hollywoodi kaszkadőrszakértő, Steve Dent (Robin Hood, Az ember gyermeke, Amerika kapitány) és Gulyás Kiss Zoltán működött közre. A film operatőre Győri Márk, korosztálya kiemelkedő művésze (Víkend,Varga Katalin  balladája, Hétköznapi kudarcok).

55 Hadik  (2022)

kaland

Történelmi utazás a huszárok lebilincselő világába és Hadik András katonai bravúrját bemutató dicsőséges időkbe. A huszár virtus egyedülálló a magyar történelemben,... több»