Hivatalos, jön a Flash szólófilm, ráadásul az Az rendezőjétől!

Igaznak bizonyult a múlt hónapban szárnyra kapott pletyka: Andy Muschietti rendezi a hosszú ideje halogatott Flash-filmet (Villám) a DC-nek!

A Warner Bros. és a DC évek óta halogatja a Flash szólófilmet, Az Igazság Ligája bukása után pedig úgy tűnt, még hosszú évekre a fiókban marad a projekt. A filmterv azóta számos rendező és forgatókönyvíró keze alatt megfordult, most azonban úgy tűnik, végre révbe érhet Flash mozija.

Az Az 2 kapcsán épp sajtókörúton lévő Andy Muschiettit kérdezte a Fandango újságírója a néhány hete szárnyra kapott pletykáról, mely szerint végül ő kapta a Flash rendezői székét, a direktor pedig saját maga erősítette meg az értesülést.

"Horror elem? Nem hiszem. Ami megfogott engem Flashben, az az emberi dráma. Izgalmas lesz ez is. Nem tudom megígérni, hogy lesz benne bármi horrorisztikus, de az tény, hogy egy nagyon gyönyörű és emberi történet lesz" - mondta.

Ez kétségkívül komoly előrelépés, ezen, valamint Ezra Miller főszereplésén kívül azonban semmi többet nem árult el a rendező, így jelenleg megtippelni sem érdemes, hogy mikor kerülhet a mozikban a film. Az biztos, hogy az Aquaman folytatása és a The Trench című spin-off élvez elsőbbséget a DC-nél.