J.K. Rowling transznemű-botránya még Voldemortnak is túl felkavaró

A Harry Potter könyvek szerzője, J. K. Rowling még tavaly júniusban kavart nagyobb port a Twitteren megosztott egyik bejegyzésével, amelyben a biológiai nemről és a traszneműségről kialakult nézeteit boncolgatta.

“Ha nincs biológiai nem, akkor semmissé válik annak gondolata, hogy két azonos nemű ember vonzódhat egymáshoz. Ha nincs biológiai nem, akkor rengeteg nő megélt tapasztalata is egyszerűen semmissé válik” - írta a szerző.

A továbbiakban a Harry Potter filmek sztárja, Daniel Radcliffe és Emma Watson is támogatásukat fejezték ki a transznemű közösségek mellet, Rowlingot pedig az elmúlt hónapokban rengeteg támadás érte, illetve azzal is megvádolták, hogy transzfób.

A napokban azonban a filmekben Voldemortot alakító Ralph Fiennes is felemelte a hangját, a színész viszont határozottan kiállt Rowling mellett: “Nem értem a felé irányuló vitriolt” - nyilatkozta Fiennes a The Telegraph-nak. “Az érthető a számomra, hogy heves viták alakultak ki, de a vádaskodás korszakát éljük, az ítélkezésre pedig hatalmas az igény manapság. Manapság, ha valakinek eltér a véleménye, csak úgy tudja kifejteni azokat, ha gyűlölködik. Megdöbbentő, hogy a nyelvben mekkora mértékben jelenik meg az emberek ellen irányuló erőszak.”