70 Tenet  (2020)

Alig néhány hete került a mozikba Christopher Nolan legújabb filmje, a Tenet, a főszerepet alakító John David Washington máris egy esetleges folytatásról beszél.

A színész az Esquire magazinnak adott interjúban beszélt arról, hogy ő maga készen áll egy második részre. Noha a premier előtt felmerült, hogy a Tenet koncepciója kapcsolódik az Eredetéhez, egyelőre semmilyen megerősítés nem érkezett Nolan részéről, hogy egy még nagyobb ívet szánna film alapötletének.

“Chris valójában mindig azt csinál, amit akar. Lehetséges, hogy épp tényleg olyasmin dolgozik, amit már évek óta előkészített. Fogalmam sincs, de remélem újra belevágunk, mert azt gondolom, hogy valami egészen egyedülálló dolgot fedeztünk fel” - nyilatkozta Washington.

A Tenet alkotóira nem kis nyomás helyeződött az elmúlt időszakban, hiszen a filmmel nyitottak újra a mozik, úgy tűnik azonban, hogy a produkció beváltotta a hozzá fűzött reményeket a bevételek terén, noha azt is fontos megjegyezni, a szélesebb nézőközönség egy kissé nehezen emészthetőnek találta a cselekményt.

Nolan filmje mindenesetre a hazai mozikban is megtekinthető, így csakis biztatni tudjuk a mozirajongókat, hogy semmi esetre se hagyják ki az élményt!

A Földet egy rendkívüli katasztrófa miatt a pusztulás fenyegeti. A harmadik világháború küszöbén az események különleges összjátékaként egy brit ügynökre (John David Washington) hárul a feladat, hogy megmentse a bolygót és az egész emberiséget, csakhogy ehhez nem csupán az útját szegélyező zsoldosokkal, de egy láthatatlan, mégis mindent uraló ellenséggel is szembe kell szállnia, mely nem más, mint maga az Idő. Christopher Nolan, az Eredet és A sötét lovag-trilógia 5 Oscar-díjra jelölt rendezője ezúttal is egy, a filmjeire jellemző csavaros, sodró lendületű és a moziszékekbe szegező látványvilágú thrillerrel rukkolt elő olyan A-listás hollywoodi világsztárokkal a főbb szerepekben, mint Michael Caine, Kenneth Branagh, Robert Pattinson, Aaron Taylor-Johnson, Martin Donovan és John David Washington. Az év egyik legjobban várt filmje, a Tenet a Warner Bros. égisze alatt, az Intercom forgalmazásában 2020 nyarán a magyarországi mozikban.