A napokban jelentette be hivatalosan Rachel Matthews a Jégvarázs 2 sztárja, hogy diagnosztizálták nála a koronavírust.

A színésznő közel egy hete tartózkodik karanténban, és bár a tünetei enyhültek azóta, a helyzetén határozatlan ideig maga sem kíván változtatni.

“Jobban érzem magam, de továbbra is hírt adok majd magamról, természetesen nyugodtan kérdezhettek bármiről, amiről szeretnétek” - írja Matthews, majd hozzátette, hogy most különösen fontos, hogy okosan és felelősségteljesen viselkedjünk.

Matthews a közösségi profilján részletesen naplózza a tünetek megjelenéseit és egészségügyi állapotát. Nem ő az egyetlen azonban a hollywoodi sztárok közül, akit korábban korábban koronavírussal diagnosztizáltak. Tom Hanks és felesége ugyan hazatérhettek már otthonukba, a napokban Idris Elba tesztje is kimutatta a fertőzést.

Miért született Elsa mágikus erővel? A válasz, mely az egész királyságra fenyegetést jelent, kísérti Elsát, ezért barátaival, Kristoffal, Olaffal, Svennel és húgával, Annával egy veszélyes és felejthetetlen kalandra indulnak. A Jégvarázsban Elsa még attól tartott, hogy túl hatalmas erővel rendelkezik, most azonban csak abban bízhat, hogy ez az erő elég ahhoz, hogy garantálja a békét otthonuk számára.