Bár Steve Lawson 2021-ben megjelent Hasfelmetsző Jack titka című rendezését nem mutatták be a hazai mozik, mától otthonról is megnézhetitek.

Lawson filmje a krimi, a misztikum és persze a horror elemeit vegyíti, amely a hírhedt és egyben legendás sorozatgyilkos történetét dolgozza fel új, fikciós szálakkal, a korszak hangulatát idéző díszletek és erős vizuális stílus mellett.

A történet középpontjában egy Scotland Yard-i nyomozó és egy boncmester áll, akik sorozatgyilkos után kutatnak a ködös 1888-as London belvárosában.

A Whitechapel negyedben rémtettek sokkolják a lakosságot, és a Scotland Yard nyomozójával, Jonathan Hansler által alakított Reid-del és a boncmesterrel, Phil Molloy Rees-szel együttműködve igyekeznek felgöngyölíteni a sorozatgyilkos kilétét. Ahogy a gyilkosságok száma nő, a nyomozók a város legmocskosabb bugyraiba merülnek, és felfedezik, hogy a tettes talán közelebb áll hozzájuk, mint gondolnák.

A Hasfelmetsző Jack titka ugyanakkor mostanáig mintha kevésbé nyerte volna el a közönség tetszését, így a Rotten Tomatoes portálon 42 százalékos értékelést kapott. A film főbb szerepeiben Jacob Anderton, Chris Bell, Dawn Butler, Jonathan Hansler, Marcus Langford, Phil Molloy, Shady Murphy és Sylvia Robson láthatók.

A film mafabos adatlapján található Telekom FilmPremier ikonjára kattintva közvetlenül is elindíthatjátok a lejátszást, amennyiben a Telekom ügyfélként rendelkezel tévés előfizetéssel. Nézzétek meg az előzetest, további friss hírekért pedig görgessetek lejjebb!

horror | krimi | misztikus

Egy nyomozó és egy orvosszakértő egységes erővel azon vannak, hogy feltárjanak egy borzalamas gyilkosságsorozatot a viktoriánus Londonban – ám az egyikük szörnyű titkot rejteget. több»