Idén májusban debütált a hazai mozikban is a Végső állomás – Vérvonalak, ha pedig lemaradtál volna róla, mától otthonról is bepótolhatod az HBO Maxon.

Az idei év egyik legnagyobb várományosai között szerepelt az új Végső állomás-film, amelyenek célja kétségtelenül az, hogy új életet leheljen egy kultikus franchise-ba. A Zach Lipovsky és Adam B. Stein rendezésében készült produkciónak pedig mindez kézzelfoghatóan sikerült is, hiszen az 50 millió dollárból készült film mostanra 285 millió dollárt keresett a kasszákánál.

A film főhőse Stefani Reyes, egy főiskolás lány, akit kísérteties álmok gyötörnek: anyai nagyszülei, Iris és Paul Campbell halálát látja egy 1969-es toronyház-összeomlásban, amely valójában sosem történt meg. Amikor nagymamája halálos ágyán megosztja vele, hogy ezek az álmok nem csupán víziók, hanem egy valós, megelőzött katasztrófa utórezgései, Stefani lassan rádöbben, hogy a Halál újra vadászni kezd.

A kiemelkedő anyagi siker mellett a Vérvonalak a kritikusok körében is jól teljesített, a Rotten Tomatoes portálon a szakma 93 százalékos értékelést kapott, míg a nézők 87 százalékot adott rá, illetve a hazai közönség is 69 százalékot adott rá.

Az új Végső állomás főszerepeiben Tony ToddRichard HarmonBrec BassingerMax Lloyd-JonesTeo BrionesAndrew T. Lee és Kaitlyn Santa Juana láthatók. Ne feledjétek, hogy a film mafabos adatlapján található HBO Max ikonra kattintva közvetlenül is el is indíthatjátok a filmet, amennyiben rendelkeztek előfizetéssel, ha pedig megnéztétek, várjuk róla véleményetek ITT.

Kedvcsinálónak csekkoljátok az előzetest, további firss hírekért pedig görgessetek lejjebb!

horror | thriller

A halál igazságos. Akik akaratlanul is kikerülik a sorsukat, és megmenekülnek a végzetük elől, azokat végül elkapják. A Halál könyörtelen: még ha valaki többször is kitér... több»