78 éves korában elhunyt Molnár György érdemes művész, Balázs Béla-díjas film- és televíziórendező.
Halálának hírét a Magyar Filmművészek Szövetsége az MTI-vel közölte, a közlemény szerint a rendező kedden hunyt el, a szervezet pedig saját halottjának tekinti.
Molnár György 1948. június 21-én született Budapesten. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1971 és 1975 között Keleti Márton és Makk Károly osztályában tanult, majd 1976-ban kezdett rendezőként dolgozni. Pályája során a televíziós műfajok rendkívül széles skáláján alkotott, így komoly- és könnyűzenei műsorokat, szórakoztató és ifjúsági produkciókat, tévéfilmeket, valamint mozifilmeket is rendezett.
A Magyar Televízió munkatársaként először a Szórakoztató és Zenei Főszerkesztőségen dolgozott, 1988-tól a Drámai Főosztályon, az 1990-es évek közepétől pedig a Rendezői és Operatőri Osztályon folytatta munkáját. Főrendezőként, majd 2003-tól főmunkatársként vett részt a televíziós produkciók készítésében.
A nevéhez többek között olyan fontosabb alkotások köthetők, mint a Vigyázat! Mélyföld!, az Örökkön örökké, az Alapképlet, a A rossz orvos és a Három idegen úr. Filmes pályafutása során hazai és nemzetközi fesztiválokon mintegy ötven díjat nyertek alkotásai. 1990-ben Balázs Béla-díjjal tüntették ki, 2003-ban pedig érdemes művész címet kapott.
Nyugodjon békében!
