Cameron Diaz, a '90-es években valósággal berobbant Hollywoodban. Az alatt a bő két évtized alatt, amíg aktívan dolgozott, rengeteg filmben szerepelt. Ám a színésznő 2018-ban némi meglepetésre bejelentette, hogy visszavonul a munkától. A döntés hátterében a családja állt, mert minden idejét a kislányának és a férjének akarja szentelni. A sztárt idén mégis sikerült visszacsábítani a kamerák elé, ám mintha a forgatás meg lenne átkozva.
A nagy visszatérésre a Back in Action című akció-komédiában kerülhetne sor, amely a Netflix megbízásából készül. A filmben Cameron Diaz mellett Jamie Foxx a másik főszereplő, ő is volt az, akinek végül sikerült meggyőznie a színésznőt, hogy vállalja el a szerepet.
Igen ám, csakhogy a forgatás nagyon nem úgy halad, ahogy szeretnék, sőt, egyre több a gikszer és a buktató körülötte. Az egy dolog, hogy a tervezetten Londonban szabadtéren zajló forgatásokat rendre hátráltatja az időjárás, ezzel még lehetett számolni. Ám azzal már kevésbé, hogy egy nagyszabású akciójelenet szinte teljesen meghiúsult egy bomba miatt.
Egy 24 méteres gát díszleteit építették fel a dokkok közelében, ahol két akciójelenetet, köztük egy robbantást forgattak volna le. Csakhogy a díszletek építésekor találtak valamit, amiről azt gondolták, hogy egy fel nem robbant második világháborús bomba. Ezért a forgatást lefújták, hetekig állt a munka. Végül a jelenetet egy közeli stúdióban zöld háttér előtt vették fel, ami nyilván nem ugyanaz a minőség. A Netflix több százezer font veszteséget könyvelhetett el és a stábot is megviselték a történtek.
De nem annyira, mint az az incidens, amely során az egyik stábtag feltételezhetően 33 000 fontot akart ellopni vagy kicsalni Jamie Foxxtól. Miután az ügyre fény derült, a forgatást leállították és belső vizsgálatok után a stábtagot kirúgták és feljelentették. Ellen most rendőrségi nyomozás folyik, mert feltételezhető, hogy korábban is próbálkozott már hasonló csalással.
Jamie Foxxot is megviselte az eset, de állítólag Cameron Diaz sem érzi úgy, hogy ez az egész megérné neki. A sztárhoz közeli források szerint a színésznő most már egészen biztos benne, hogy e film után nem tér vissza Hollywoodba. Egyfelől nagyon nehezen viseli az egész hetes napi tíz órás munkát, ami távol tartja a férjétől és a kislányától. Másrészt elege van a forgatásokon szinte mindennapos drámából és konfliktusokból is.