70 Scooby  (2020)

A Warner jövő tavasszal újból nekifuto a Scooby-Doo franchise-nak, ezúttal egy nagyköltségvetésű animációs filmmel, melyhez befutott az első magyar szinkronos filmelőzetes.

Az eredeti alapanyaghoz látványában és tartalmában is hű feldolgozással készül a Warner a Scooby kapcsán, melyről ugyan már eddig is hallhattunk, most azonban a saját szemünkkel is megnézhetjük, sikerült-e betartani az ígéretekhez.

Ami a történetet illeti, a sztori Bozont és Scooby-Doo találkozásával és megismerkedésével kezdődik. A Rejtély Rt.-nek eddigi legnagyobb megoldásra váró misztikus ügyét kell felgöngyölítenie, amikor feltűnik a színen a szellemkutya, Cerberus. Miközben megpróbálnak a dolog végére járni, a csapat rádöbben, hogy Scooby végzete és szerepe sokkal hangsúlyosabb, mint azt valaha sejtették volna.

Ha minden a tervek szerint halad, a Scooby csak az első lesz a Hann-Berbera adaptációk közül, hogy aztán csatlakozzon az animációs filmes univerzumhoz Frédi és Béni vagy épp Tom és Jerry is. A jelenlegi állás szerint mindez csak a bevételeken fog múlni-

A film rendezői székét Tony Cervone foglalta el, míg a főbb szereplők hangjait eredeti nyelven olyan sztárok kölcsönzik majd, mint Mark WahlbergAmanda SeyfriedZac EfronJason IsaacsGina RodriguezKen JeongIain Armitage és Mckenna Grace .

A Scooby 2020. május 14-től látható a magyarországi mozikban. A magyar filmelőzetest idelent nézhetitek meg.

Scoobyt senkinek sem kell bemutatni. Légy kicsi vagy nagy, az ő neve és ikonikus figurája biztos nem kerülte el a Te figyelmedet sem. De azt tudod, miként ismerkedett meg Bozont és Scooby, az akkor még gyámoltalan és félénk dán dog? Hogyan váltak barátaikkal együtt minden idők egyik legeredetibb és legnépszerűbb, természetfeletti bűnügyekkel foglalkozó csapatává?  A Hanna-Barbera mozis univerzumának első felvonásából minden kérdésre választ kapsz, miközben hőseink felveszik a harcot a gonosszal, akinél rettenetesebbet még nem hordott hátán a Föld, Sanda Sólyommal. De vajon képesek lesznek megállítani a kutyapokalipszist?  Scooby-Doo és barátai, Fred, Diána és Bozont több mint ötven éve hódítják már meg generációk sokaságát, 2020-ban pedig ezúttal egy egészestés animációs film keretein belül bizonyíthatják ismét, hogy Scooby ideje még korántsem járt le. Sőt, minden, amit eddig láthattunk, csak a kezdet volt!   A Scooby az Intercom forgalmazásában júliustól a magyarországi mozikban.