2018.06.13   szerző: hp   hozzászólások: 0

Csak a karácsonyi mozis szezonban mutatják majd be a Ragadozó városok című szuperprodukciót, de az alkotók már azt latolgatják, lehet-e belőle sorozat. Ennek van esélye, hiszen a film egy regénytetralógia első kötetéből készült, tehát az alapanyag adott. A másik érv a sorozat mellett, hogy a rendező Peter Jackson, A gyűrűk ura és a Hobbit trilógiák direktora, és ha valaki, ő ért hozzá, hogyan kell történeteket érdekfeszítően mesélni kilenc órán át. Jackson már 2008-ban felfigyelt Philip Reeve tetralógiájára, ám ekkor még más elfoglaltságai és jogi problémák miatt nem láthatott neki a Ragadozó városokhoz.

Sorozat lesz a Ragadozó városokból?

A történet 1700 évvel a Hatvanperces Háború után játszódik, amely romba döntötte az emberi civilizációt. A romokon hatalmas lánctalpas városok küzdenek egymással, amelyeket az eredeti metropoliszok, például London maradványaiból építettek. Az új világ legfontosabb szabálya, hogy a nagyobb városok bekebelezik a kicsiket. A két fiatal főhős Hester (Hera Hilmar) és Tom (Robert Sheehan), akik meg akarják változtatni az emberiség jövőjét, legyőzve a főgonoszt, Valentint. Őt Hugo Weving játssza, akit mindenki ismer A gyűrűk urából és a Mátrix-filmekből. Az ausztrál színész egyik interjújában elárulta, hogy új típusú főgonoszt akart létrehozni, aki sajátos forradalmár: az a célja, hogy új, működőképesebb rendet teremtsen, ezért a gonoszság nála nem öncélú eszköz csupán.

Mint az előzetesekből látszik, a Ragadozó városok látványával és akcióival új korszakot nyit a fantasy műfajában. 3900 statiszta szerepel benne, hihetetlen díszleteket építettek és persze fontos szerep jut a digitális trükköknek is.

fantasy | sci-fi

A történet szerint évezredekkel azt követően, hogy a civilizáció megsemmisült, az emberiség adaptálódott az új világhoz, és az élet tovább fejlődött. A bolygót hatalmas... több»

 

(UIP Duna)