Megérkezett a  Greyhound első előzetese, amely úgy tűnik, hogy a Sony idei következő nagy dobása lesz majd, ráadásul a film főszerepében Tom Hanks lesz majd látható, aki a Ryan közlegény megmentése óta nem vállalt megbízást háborús alkotásban.

Hanks mindezek mellett a forgatókönyv megírásában is kivette a részét, illetve Gary Goetzman mellett producerként is dolgozott a filmben. Bár a Greyhound munkálatai nem zajlottak épp zökkenőmentesen, hiszen már tavaly ősszel meg kellett volna érkeznie a mozikba, nagyon úgy tűnik, hogy a premierre májusig kell még várniuk a hazai rajongóknak.

A film története szerint a frissen kinevezett Ernest Kraust kapitány első nagyobb bevetésére készül az Atlanti-óceánon a második világháború idején egy romboló fedélzetén. A küldetés szerint egy 37 hajóból álló flotta vág neki a nyílt víznek, ahol számtalan veszély leselkedik rájuk, a helyzetüket pedig cseppet sem könnyíti meg a jelentés, miszerint 5 napig légi támogatás nélkül maradnak.

Az új trailer kétségtelenül megalapozza a hangulatot a filmhez, amelynek cselekménye megtörtént eseményeken alapul.