Tragédia: Alec Baldwin lelőtt egy operatőrt, a nő belehalt a sérülésbe

Az eset pontos okai egyelőre tiszázatlanok. Alec Baldwin kezében egy kellékként használt fegyver sült el, mely halálosan megsebesítette az operatőrt. 

Alec Baldwin a 19. századi westernnek készülő Rust forgatásán dolgozott, amikor a kezében elsült egy kellékként használt fegyver. A lövés halálos sérülést okozott Halyna Hutchins operatőrön. Bár azonnal kórházba szállították, az életét már nem tudták megmenteni. 

Személyes weboldala szerint Hutchins ukrajnai születésű, újságírást tanult Kijevben, majd filmezést Los Angelesben. 2019-ben az American Cinematographer a szakma fiatal csillagaként írt róla.

A tragikus haláleset kapcsán a International Cinematographer's Guild (Nemzetközi Operatőrök Céhe) is közleményt adott ki, melyben azt írják, az operatőr halála "lesújtó" és "szörnyű veszteség".

“Rendkívül elszomorít Halyna elvesztése. És rettenetesen dühös vagyok, hogy ilyesmi megtörténhetett a forgatáson” - írta Twitteren Adam Egypt Mortimer rendező, aki a 2020-as Archenemy című filmen dolgozott együtt az operatőrrel.

Az AFP hírügynökség által kiadott közlemény szerint Baldwint már kihallgatták a nyomozók.

“Önszántából jött be, és elhagyta az épületet a kihallgatás után” - mondta el a Sante Fe-i seriff iroda szóvivője.

Az eset során megsérült a film rendezője, Joel Souza is, akit sürgősségi ellátásban részesítettek. 

A rendőrség nyomozást indított, az esetnek, mely a filmes szakmában igen közkedvelt Bonanza Creek Ranchen történt,  egyelőre nincs gyanúsítottja, írja a BBC. A forgatást határozatlan időre felfüggesztették.