Noha a rajongók egy meghatározó része még mindig igyekszik megbirkózni azzal a hiánnyal, amelyet a Trónok harca lezárása hagyott maga után, sokan azonban máris a spin-offokat várják.

Maga a sorozat alapjául szolgáló A tűz és jég dala című regényfolyam szerzője, George R. R. Martin árulta el korábban, hogy az HBO három további szérián dolgozik, amely a Trónok harca világát bővíti majd.

Az utóbbi időben pedig számtalan feltételezés merült fel azzal kapcsolatban, vajon melyik történet is elevenedik meg a jövőben, így szinte futótűzként terjedt az a híresztelés is, hogy Arya karaktere külön sorozatot kapna.

A csatorna elnöke, Casey Bloys egy, a napokban adott interjúban azonban cáfolta, hogy a rajongók újra találkozhatnak majd kedvencükkel. „Nem, nem és nem. Az eddig megjelent Trónok harca Dan és David saját, csodálatos alkotása. Nem szeretnénk a továbbiakban kiragadni egy karaktert sem ebből a világból”, jegyezte meg a Bloys, majd hozzátette:

„George világa rendkívül masszív, annyi minden van benne még, ezért is szeretnénk mostantól kissé eltávolodni a korábbi dolgoktól, és nem ugyanazt a műsort megcsinálni újra.”

Annyi bizonyos, hogy a spin-off előkészületei javában zajlanak már, így csak idő kérdése, mikor is tudunk meg többet az új sorozatról.