{h1title}
NA 2001
Az esztergomi Mária Valéria híd a többi Dunán átívelő híd sorsára jutott a II. világháború során. A felrobbantott hidak többségét röviddel a világégés után...
Filmünk a Ság-hegy földtörténeti jelentőségét, flóráját és faunáját, kultúrtörténeti értékeit, a hegyen 50 évig működő bányát, a szőlő és a borkultúrát, valamint az...
A dokumentumfilm a hatvanas évek elejétől napjainkig meséli el a gyógyvizek, illetve a hasznosításukra épített fürdő történetét.
NA 1963
A parlagi sas egyik fiókája kiesik a fészkéből. Különböző kalandokat él át, de az anyai gondoskodás idejében megmenti.
A világhírű professzor nemrég ünnepelte 75. születésnapját. Marx György nemcsak a tudomány területén alkotott maradandót, hanem a hazai fizikaoktatás egyik reformere is....
NA 2005
A film szereplői olyan munkásemberek, akik - ellentétben a többséggel - a szocializmus negyven éve alatt tudatosan kivonták magukat a hivatalos Vörös Csepel által elvárt magatartás...
NA 2000
- "A 40 Labor hithű konzervatívként nyúl vissza - generációjából egyetlenként - az elveszettnek látszó hagyományhoz. A húszas évek avantgárdjához, a hatvanasok...
NA 2001
Tegnapelőtt elmentem, szereztem kaját.Csak nem tudom megenni.Ha levenném a maszkot, az ideggáz két másodperc alatt végezne velem.Esténként unatkoztam, úgyhogy hazamentem.Az...
NA 0
A századforduló éveiben új köntöst öltő Bécs belvárosában született ez a különös, aranykupolás épület, amely minden korban botránykeltő rendezvényeivel hívta ki maga ellen a...
NA 2009
/ animáció | romantikus
A halász életében váratlanul felbukkan egy sellő, akinek titokzatos lénye felkavarja a halász egyhangú mindennapjait.
NA 0
Az ausztrál nagyvárost az eukaliptusz erdőbeli életre cserélő honfitársunk 1954 óta remekül érzi magát, a civilizáció részleges áldásai közepette is.
NA 2006
A siklósi vár egyik legépebben maradt történelmi emlékünk. A váron a legtöbb építészeti stílus rajta hagyta nyomát, mégis egységes, lenyűgöző látvány.
NA 1921
/ dráma
A két szegény család, özvegy Kovácsné és kisfia, Lacika, valamint Barabás Ferenc és kislánya, Terike jó szomszédságban élnek egymással a falu szélén. Amikor a két család...
NA 0
Magyar portréfilm Sólyomfi Nagy Zoltán regős-tanítóról, aki a honfoglalás kori magyar kultúrát kutatja.
NA 1978
/ animáció
Örkény István egyperces novellájának groteszk humorú, nyolcperces animációs feldolgozása.
NA 2005
A dokumentumfilm az 1956-os forradalom sporttal kapcsolatos eseményeit foglalja össze, külön kiemelve a magyar olimpiai keret tevékenységét.
NA 1997
Hogyan változott meg 1100 év alatt a Kárpát-medence élővilága? A filmben megszólaló szaktudósok meghökkentő epizódokat elevenítenek fel a Kárpát-medence népeinek tájátalakító...
NA 2002
Túri Török Tibor egy megszállott. Hiszen kinek másnak jutna eszébe múzeumot nyitni manapság? Pedig hármat is létrehozott önerőből Keszthelyen: a Babamúzeumot, a Csigaparlamentet és...
NA 2002
/ dokumentum | életrajzi
"A megye árvái" a "Mostohák" című film folytatása. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye önkormányzata megszüntette 33 hivatásos nevelőszülő állását, a nevelésükre bízott gyerekeket a...
NA 0
Dokumentumfilmünk a Kopács István tengerészkapitány által vezetett, MOL Hungária elnevezésű magyar hajó világsikeréről számol be, a Hong Kong Challenge Földkerülő vitorlás...
NA 1994
A piarista rendfőnökre, a költőre, tudósra, cserkészvezetőre Jelenits István emlékezik.
NA 2009
Film az Esztergomi Királyi Palota Vitéz János termében feltárt, a szakemberek egy része által Botticellinek tulajdonított freskóról. Alapos, apró részletekre kiterjedő...
NA 2005
Egy valaha létezett otthon Újvidéken, Egyházashetye, a Pismányi bércek és jelenleg a Király utcai lakás Budapesten. Nyúlszív őrmester, Dugongszív kapitány, Victor Bahia,...
NA 2006
/ dokumentum | életrajzi
Ózd a munkanélküliség, a reménytelenség szimbólumává vált Magyarországon a rendszerváltás utáni években. 2003. április 12-én népszavazást tartottak az Európai Uniós...
NA 2004
/ animáció
Boldogországban mindenki elégedett és vidám, kiváltképp a királyi pár, hiszen három csodaszép gyermekük születik, két fiúcska és egy csillagszemű kisleány. A királyasszony...
NA 2001
"Az író-vállalkozás. Képességeivel szerepet teremt magának; követheti a sorsát, de meg is szökhet előle. Megszökhet, mert a sors nem hajlam, s az embernek nem mindig arra van...
NA 2009
A székely gyors 800 zarándokot visz Budapestről Csíkszeredába, a búcsúra. Pünkösd vasárnapján a zarándokvonat elindul Csíkszentdomonkosról, hogy a Gyimesek völgyén keresztül...
NA 2005
A filmben az 1986. november végi nagy port felkavaró írószövetségi közgyűlésen történtek elevenednek meg, a főbb szereplők visszaemlékezéseiben. Megszólalók: Albert Gábor, Berecz...
Id. Markó Károly festőművész életútjának, fontosabb festményeinek bemutatása.
NA 0
Ezreket vonz ez az esemény évről - évre, nem csak Magyarországról, hanem határainkon túlról is. Hiszen a hazai népszokások között is különlegességnek számít a helybeli szokások...
Aradra és Temesvárra esett a Molnár Dixieland Band 100. jubileumi külföldi koncertje. A zenekar fennállásának negyvenkét éve alatt végigkoncertezte már a világot, a zenészek a kerek...
NA 2006
A monarchia ízei című új hétrészes sorozatunkban az osztrák-magyar monarchia történelmi nagyvárosaiban barangolunk, ahol a legfontosabb látnivalókon kívül, a hely szellemét és a...
A Felhőc Produkció nem nagy múltú filmműhely, mégis jelentős sikereket mondhat magáénak. A Morel fiút és A fehér alsót már bemutatta a Televízió, a mozikban is játszották. A...
NA 0
Megismertetjük nézőinket a szentjakabi bencés apátság romjaival, a helyszín felidézi az 1960- as régészeti feltárást, az apátság korabeli környezetét és valamikori mindennapjait....
NA 1967
Shaw vígjátékának négy főszereplője van: egy fiatalember, egy fiatal lány, a szerelem és a pénz.
NA 2000
Az 1945 után készült, forradalmakról szóló filmek kapcsán filmes szakemberek beszélgetnek színész és forradalom viszonyáról.
Gerő László a magyar műemlékvédelem legendás alakja, e művészeti ág hazai megteremtője, nemzetközi hírű alkotója. Az ő munkásságát dicséri többek között a Nagyszombat utcai...
NA 2001
Az első magyar játékfilm, a Zsitkovszky Béla rendezte "Táncz" bemutatójára 1901. április 30-án került sor az Uránia Tudományos Színházban. A premier századik évfordulójára...
A XX. század Magyarországán a legtöbb vízimalmot Tata mondhatta magáénak. A tatai molnárok messze földön híresek voltak. Filmünk segítségével szeretnénk felvillantani a molnárok,...
NA 2005
A Nagy Könyv program célja az volt, hogy az embereket visszavezesse az irodalom világába a televízió segítségével. Egy szavazás keretében a nézők megválaszthatták, hogy mi ma...
NA 1992
/ vígjáték
A főnök, azaz Balázs apja, Balázs és szeretője, Mari kitűnő ötlettel álltak elő. A vadonatúj lakótelep - ezúttal Káposztásmegyer - postája még nem nyitott ki. De ők...
NA 0
A Svájcban élő magyar hegedűművész, Varga Tibor az idén ünnepli 80. születésnapját. Ebből az alkalomból rendezték meg Budapesten a Varga Fesztivált, melynek keretében a művész...
Az Ipolyság szívében fekvő, egykor városi rangú Nagybörzsöny Szent István temploma a mai napig megőrizte 13. századi alakját. A fallal körülvett kis templom néhány évvel ezelőtt...
NA 2001
/ dokumentum | életrajzi
Grunwalsky Ferenc költőkről, festőkről, kortárs művészekről készített portréfilm-sorozatának egy újabb darabja. Huszárik Zoltán, a Szindbád, a Csontváry, az Elégia rendezője...
NA 2008
A három részes sorozat első része megismerteti a nézőket a napjainkban elterjedő digitális televíziózás technikai fogalmaival, új lehetőségeivel. Második alkalommal a...
NA 2002
Az egykoron a Sztáray család birtokába tartozott nagymihályi gótikus-klasszicista kastély ma a Zempléni Múzeumnak ad otthont. A Zemplén vármegye történetét és kultúráját bemutató...
NA 2005
/ dokumentum | musical
Ez a lírai dokumentumfilm Tolnai Ottó neves vajdasági irodalmár költészetére támaszkodva kalauzol el bennünket azokra a vidékekre, bácskai tájakra, városokba, amelyek meghatározták...
A középkorban rendkívül kedveltek és gyakran kiadott műnek számítottak a herbáriumok, gyógynövénykönyvek, köztük a Hortus Sanitatis, az Egészség Kertje, mely az élő és...
NA 0
2000. Februárjában eddig sohasem tapasztalt mértékű környezetszennyezés érte a Szamost és a Tiszát. A film a szennyhullám hatásáról, a szakmai, emberi helytállásról szól, és...
NA 0
/ dráma
A század elején a törökök által megszállt Kastoria egyik kis halászfalujában az elnyomás miatt háborgó lelkű 17 éves Christos egy bujkáló, halálosan sebesült forradalmár...
"Bartók Béla nemcsak a magyar zene és művészet, hanem egyre növekvő mértékben a magyar nyelv és ezen keresztül egész kulturális közösségünk legmesszebbre hangzó szavú és...
NA 2002
Jókai Anna írói pályája csak harminchárom éves korában indult, annak ellenére, hogy amióta a betűt megismerte, költőnek, írónak készült. A Magyar óra c. novella volt az ő "Hét...
Szepes Mária portréját láthatjuk, aki az ezoterikus irodalom nagyasszonya, legkiválóbb hazai képviselője. Személyében Mészáros Márta olyan hiteles szemtanúra lelt, aki a 20. század...
NA 0
A dokumentumfilm egy olyan kistérségi és települési összefogást mutat be, melynek elsődleges célja a nők munkavállalásának elősegítése. Képet kaphatunk arról, hogy az uniós...
NA 0
A tolnai Mezőföld hazánk egyik legkevésbé ismert természeti értéke. Jellegzetességei mozaikszerűen maradtak fönn a mezőgazdasági területek között.
A zenekar tagjai: Oláh Kálmán (zongora), Egri János (nagybőgő), Balázs Elemér (dob)
Bemutatjuk Önöknek azt a csodálatos gyűjteményt, amit a család negyven év alatt gyűjtött össze. Vannak tárgyak, melyek rangot, értéket biztosítottak tulajdonosaiknak, s vannak olyan...
NA 1972
Ismerős a történet: egy fagyos éjszakán egy fiatal pár csecsemőjükkel együtt farkasok elől menekül. Menedéket kérnek a faluban, de senki sem akar segíteni nekik.
A film bemutatja, hogy a Vajdaságban a 80-as években kialakult magyar kulturális és művelődési intézményekből tíz év nacionalista központosító milosevicsi uralma után mi maradt...
NA 2003
Dr. Szép Tibor tizenöt éves kora óta érdeklődik a madarak iránt. A Debreceni Kossut Lajos Tudományegyetem ökológia szakán tanulta a nyolcvanas évek közepén még ritkaságnak...
NA 2002
1989. június 16-án, a kivégzés 31. évfordulóján, a rendszerváltozás küszöbén azt hihettük: Nagy Imre emlékezete egységbe forrasztja a nemzetet. Az újratemetést azonban zavart...
NA 1975
A peleskei nótáriushoz állami hivatalnok érkezik: Fátermörder Jonatán a császár parancsát hozza, mely szerint be kell záratni az összes magyar iskolát. A tisztességben megoszült...
NA 0
/ dráma
Ahogy a hegyre felfutó pincesort a patak elválasztja a falutól, ugyanúgy válik ketté az öregember életében az otthoni lét a zsémbelő feleséggel és a borospince nyugalmat árasztó...
NA 0
Tűnik az éj, hasad a nap: várakozunk. Az életünk nem más: remény és vágyak szövedéke, türelemmel kimondott szó a sejtelmes időben, mert eljön valaki, teljesedik valami...
NA 1938
Csillag Pali őrmester búcsúzik Mencikétől, s közben elveszíti bugyellárisát. Egy másik faluban Zsófi várja - immár hat esztendeje. Csakhogy időközben férjhez ment Török...
NA 2003
Filmünk egy sokak által kedvelt, de a kritika részéről kissé lebecsült műfaj, a cirkusz művészeit, az artistákat állítja a középpontba. Megemlékezünk a múlt nagyjairól, de...
NA 1997
Borzsák István klasszika-filológus a budapesti, a római, a heidelbergi és a göttingeni akadémia professzora. A film nemcsak ezt a kivételes tudósi pályát követi nyomon, hanem bemutatja...
NA 2002
/ dokumentum | történelmi
Ravasz László a dunamelléki református egyház nagy hatású igehirdetője s nagy hatalmú püspöke volt 1921 és 1948 között. Beszédeire tódultak a hívők a Kálvin téri templomba....
NA 2003
/ zenés
A reformátorok nagyon hamar felismerték, hogy milyen hatékonyan terjedhet az új tanítás énekeken keresztül. Luther "Erős vár a mi Istenünk" kezdetű éneke a reformáció zsoltára...
NA 0
Lucas Cranach volt a reformáció korában Németországban „A német festő”, aki az evangélikus teológia szolgálatába állította a festészetet. Rézkarcaival, fametszeteivel,...
NA 2001
Regéc története évszázadokon át összefonódott a vár és a hozzá tartozó uradalom történetével. A regéci uradalom központja a Regéci vár volt. A regéci birtok pontos határának...
NA 2008
A film egy rendhagyó művész, rendhagyó alkotásának folyamatát követi végig. Vígh Tamás szobrászművész 1967-ben tervezte meg a világhírű vízmérnök Vásárhelyi Pál, és a Tisza...
NA 1980
A Maróti Lajos írásából 1980-ban készült darabban látszólag nagy szeretetben él a nagymama, a mama és az unoka, míg meg nem jelenik az unoka szerelme, s felszínre nem hozza a...
NA 0
1950 elején az osztályharcos szellem már áthatotta a mindennapokat, majd az ellenséges elemek elleni könyörtelen fellépést az MDP 1951. évi II. kongresszusa a hivatalos rangjára emelte....
október 30. (csütörtök)Latinovits terem:10:00: Újmagyar siralom (1992, Ember J.) 170' 13:00: Kizárt a párt (1988, Szobolits B. 175'16:00:Dunaszaurusz I. (Csillag Á.) 81'17:30: Dunaszaurusz...
november 1. (szombat)Dajka terem:10:00: Utak Furugyon - Magyar Tarka (2000, Kamondi Z.) 60 '11:00: Eksön (1999, Varga Á.)12:00: Csövesek, csicskák (1996, Kőszegi E.) 71'13:15: Jonuc és a...
A régészeknek az az álma, hogy összekössék a két óbudai amfiteátrumot, és kialakítsák a Via Antiquát, vagyis a Régi utat, nem valósult meg, de közben feltárták Pest-Buda antik...
NA 2001
A Nyíregyháza vonzáskörzetében hosszú-hosszú évtizedek óta szinte változatlanul megbúvó bokortanyák világából tudósít a film, néhány lakó bemutatásával. Az egyetlen...
NA 0
Pali bácsi a vitalitás megtestesítője a maga 85 évével. A Balaton-felvidéken töltötte életét, életfilozófiája a sztoával rokonítható ataraxia: minimalizáld a vágyaidat, így...
NA 2004
A repülés, közelebbről a műrepülés történetébe és műhelytitkaiba pillanthatunk be a film segítségével. Veres Zoltán műrepülő bajnok pályafutását ismerhetjük meg...
NA 2003
A sokízületi gyulladás, reuma, a csontritkulás, gerincbántalmak, mozgásszervi betegségek emberek millióinak életét keserítik meg. A WHO - az ENSZ egészségügyi szervezete - a...
NA 2001
A gyakran balti Svájcnak is nevezett Rigáról, Lettország fővárosáról szól az ismeretterjesztő film. De megismerjük Lettország történelmét, jelenét és sok mindent megtudunk egy...
NA 2003
1831 novemberében érkezett Barabás Miklós Bukarestbe, a Regát, az Ó-királyság fővárosába. Mecénása, Pavel Dimitrievic Kisseleff tábornok hamarosan bevezette a fejedelmi udvarba és a...
NA 2000
Dokumentumfilm a hatvanas-hetvenes évek "huligánjairól", a pesti és szegedi galerikról.
Farkas Zoltán zenetudós ismerteti a XVIII. századi barokk zene magyarországi térhódításával kapcsolatos kutatásokat, és megismerjük az Erdődy kamarazenekar szerepét a barokk zene...
NA 0
Filmünk bemutatja a Zalaegerszegi Torna Egyesület kosárlabda csapatát.
A keresztény Róma közel 700 temploma és kápolnája közül a Santo Stefano Rotondo bazilika dicsekedhet a legtöbb magyar történelmi emlékkel. Az itt folytatott, s a közelmúltban...
NA 1997
Móricz Zsigmond az 1920-30-as években körbeutazta Magyarországot. Élményeiről, tapasztalatairól a Pesti Naplóban és a Nyugatban számolt be. Ficsku Pál Móricz nyomában járt a...
