{h1title}
A La PVC egy nagyon népszerű salsa együttes Puerto Ricóban, a kortárs etnozene reprezentánsa. Muzsikájuk első hallásra nagyon hasonlít a vérpezsdítő kubai zenére, de vannak helyi...
NA 1980
Hatalmas a szenzáció, ugyanis Budapestre érkezik a Krimi-írók Nemzetközi Konferenciájára a híres amerikai detektív, Kojak! A repülőtéren sikerül lelépnie a riporterek hada elől, de...
NA 1984
/ vígjáték
Ugyan ki ne kérte volna kölcsön- legalábbis gondolatban- barátja, barátnője vagy kollégája lakását pár órás szerelmi légyottra? A baj csak akkor kezdődik, amikor a sors...
NA 2003
Több foglalkozási ágban megszokott dolog a dinasztiák kialakulása. A filmes (televíziós) szakmában a Kollányi család az egyetlen, amelyben legalább három generáció tevékenykedik...
"Úgy teszek, mint Luther: még mindig ültetek fákat," összegzi a jövőbe vetett töretlen hittel kilencven dolgos esztendő tanulságát a hatgyermekes evangélikus lelkész, aki háromszáz...
NA 2006
Budai Kulcsár János költő és újságíró életét megváltoztatták 1956 forradalmi napjai. A költő és versei idézik fel az 50 évvel ezelőtti emlékeket.
1870 táján, a régi esztergomi egyházmegye területéről, Garamszentbenedekről került Simor János megnyitás előtt álló magánképtárába egy középkori szárnyas oltár: Kolozsvári...
NA 2002
Jelenünkben sajátos szerepet játszik a szakralitás, úgy is, hogy hiányával szembesülünk, s úgy is, hogy a vallásos emberek számára mindennapi élmény. A szakrális téma a magyar...
Egy székelyföldi kirándulás alkalmával ismerkedhetünk meg Haszmann Pál múzeumigazgatóval, aki szenvedélyes szavakkal mutatja be a csernátoni tájmúzeumot, Háromszék élő örökségét.
NA 2006
A dokumentumfilm a győri forradalom szubjektív feldolgozása, egy sajátos műfaj a "Tegnapló" segítségével. Egy 1956-ban pályakezdő ügyvéd dr. Juhász László mondja el, hogyan élte...
NA 0
Amatőr filmesek kockáinak újraforgatása, régi és új egymás mellé helyezése után mindenki maga válaszolhatja meg a következő kérdéseket: Mi történt az utóbbi negyven-ötven...
NA 2005
A film Komor Marcell épületein és hagyatékán keresztül idézi meg a Komor-család történetét. Egyik legjelentősebb épület-komplexuma Marosvásárhely dísze: a Kultúrpalota és a...
NA 2009
/ zenés
Papp László háromszoros ökölvívó olimpiai és profi Európa-bajnok halálának ötödik évfordulója alkalmából ifj. Papp László és Nagy Imre 2008. október 17-én a Mátyás...
NA 0
A film az interrail-es turizmusról ad képet. Hátizsákos fiatalok ellepik Európa vonatjait, pályaudvarait és ifjúsági szállásait.
NA 2001
Gyermektelen, már nem is igazán fiatal nő menekül be az elmegyógyintézetbe. Sokak által megbecsült, elismert tudós volt a férje, aki nemrég halt meg. A házasságuk - a nő számára -...
NA 2003
Dokumentumfilmünk König Róbert grafikusművész életútjáról és művészetéről szól. König Róbert a kultúrák, mítoszok és mitológiák határmezsgyéjén vagy keresztezési...
Mindnyájunk emlékezetében él: a Tündérkirálynő. Súlyos, klasszikus szerepek, könnyed vígjátékok - a teljes drámairodalom. Ötéves korában kezdte, és hatvan sem volt, mikor...
NA 2004
/ zenés
2004 novemberében tartott rendkívül színvonalas és nagysikerű koncertet az 1998-ban alakult Sabbathsong együttes a Dohány utcai Zsinagógában. A hazánkban is egyre ismertebb klezmer zene...
Három évvel ezelőtt egy alig 500 lelkes kis erdélyi falu, Siklód heroikus vállalkozásba kezdett. Kós Károly egykori tervei alapján elkezdték új templomuk felépítését.
NA 2001
Napjaink technicizált világában, a play-back és sokszor az élő zenét teljesen háttérbe szorító, furcsa popzenei kultúra útkeresésében joggal vetődik fel a kérdés szakmai és...
A kontinensek körvonalai összeilleszthetők, 1912-ben mégis nagy felzúdulást váltott ki Alfred Wegener elmélete, amely szerint a mai kontinensek egykor összefüggtek, s csak százmillió...
NA 1990
/ családi
Tersánszky meséje ott kezdődik, ahol a mesék általában befejeződni szoktak:az igric elnyerte a királylány kezét és a fele királyságát. Igen ám, de a zord királyatyának szigorú...
NA 2006
A rendszerváltás utáni Budapest kulturális élete pezsgő és különleges világ volt. Most Rodolf Hervé francia fotós és képzőművész kamerája idézi meg az eltűnt világot. A film...
NA 0
Az örmény haza és nép szimbóluma az Ararat, melynek látképe Örményországból a legszebb. Jereván, a főváros 2700 éves történelmét ismerhetjük meg a sziklarajzok és a középkori...
NA 0
Egy fiatal magyar lány Libanonba utazott. Kamerával a kezében bejárta a Közel-Kelet legellentmondásosabb országát. Délen az Izrael és a Heszbollah közti háború nyomai, északon...
NA 0
A film egy kő életét, 5000 évét meséli el. Nem történtek vele nagy dolgok. Néha elégedetlen volt, néha kicsit boldog. Segítője révén utolsó 1000 évét ott tölthette, ahova...
NA 0
Dokumentumfilmünk a Bimbó utca 4-es számú házat mutatja be, felsorakoztatva annak híres lakóit. Emléktábla jelzi, hogy e házban lakott és alkotott Heltay Jenő.
NA 0
Portré egy világhírű sportemberről, aki megmászta a világ összes 8000 méternél magasabb hegycsúcsát, ráadásul a Mount Everestre oxigénpalack használata nélkül jutott fel....
Péreli Zsuzsa, a magyar gobelinművészet senkihez sem hasonlító, varázslatos egyénisége abszurd, derűs csodákat sző, lélekkel teli munkát. Ő az első külföldi művész, akit egyéni...
NA 0
A mai Ukrajnában, Kárpátalján gyönyörű hegyek között bújik meg Körösmező, amelynek létéről 1555-ben tudósítottak először az oklevelek. Műemlék fatemplomaiban ma is szólnak...
NA 0
Dokumentumfilmünkben Sebő Ferenc beszél mesteréről, Hajnóczi Gyula régész-építész úttörő munkásságáról, amelyért Kossuth-díjjal tüntették ki a nem rég elhunyt professzort. A...
NA 1988
Újra indul a Pax TV egyik legnépszerűbb sorozata, a Mesterkurzus, az első adástól kezdve ismét a képernyőn legnagyobb tanítóink.
NA 2002
Ybl Miklós a XIX. századi építészetünk óriásai közé tartozik - többek között az Operaház, a Szent István Bazilika, a Várkertbazár, a Fővámház építése fűződik a nevéhez....
Az 1964-ben bencés pappá szentelt Korzenszky Richárd sokáig tanított Győrben, a Bencés Gimnáziumban, majd Pannonhalmán Szennay András főapát titkáraként tevékenykedett. Tíz évig...
NA 2003
Az ország nélküli nemzetek képviselői évek óta Korzikán találkoznak, hogy egy három napos konferencián a nemzeti autonómiáról beszélgessenek. A rendezvényen 2003 -ban az RMDSZ...
Horkay István különleges életérzései, hangulata, internacionális vizualitása kevesek előtt ismert. E kisfilmből művein keresztül ismerhetik meg a művészt, aki külföldön ismertebb...
NA 1975
A Nyitott könyv sorozat ezúttal Fekete Gyula regényét mutatja be. 1945-ben egy fiatal házaspár megkezdi közös, új életét, csakúgy mint a háború után lassan magához térő ország....
Pierre Székelyt, azaz Székely Pétert 75. születésnapján a Francia Becsületrend lovagjává ütötték. Magyarországon született és majd ötven évig Párizsban élt. Egyes kritikusok...
NA 0
Tudták, hogy Kossuth Lajos születésének kétszázadik évfordulója lesz most? A neves eseményre nem csak országszerte, de az egész világon ünnepséggel emlékezünk. Cegléd Kossuth...
NA 2006
Dél-Amerika egyik szegletében, Uruguayban él egy népes család, mely több mint száz éve őrzi titkát. A múlt század elején, amikor elhagyta Európát, a családfő megfogadta, hogy...
NA 2002
Kotya, a barnamedve, ketrecben lakott, egy ukrán falucska főterén. Kötélidegeit próbára tette a naponta bámészkodó gyerekcsapat, amelynek kamaszkorú tagjai már ízetlen...
NA 1994
Vidám, rokonszenves portré egy szenvedélyes jazz-zenész cigány családról.
Kovalik Balázs sorra teremti újjá egy olyan színpadi műfaj remekműveit, amelynek korunkban még a létjogosultságát is divat vitatni. Puccini és Ligeti, Rossini és Bartók, Britten és...
NA 2004
Hogyan élnek valójában a mai busmanok? Milyen jelzéseket, üzeneteket, motívumokat hagytak maguk után a több ezer éves sziklarajzaikban? Milyen az élet a végtelennek tűnő Kalahári...
NA 2002
Az igazságáért mindent - vagyonát, családját, végül még az életét is - feláldozó lócsiszár történetét Heinrich von Kleist nyomán többször is feldolgozták.Tasnádi István...
NA 1981
A Mi muzsikus lelkek című színházi felvétel Zerkovitz Béla életét igyekszik bemutatni.
NA 1994
Megdöbbentő dokumentumfilm a második világháború utáni magyarországi vérvádakról.
NA 1963
Carl Orff Carmina Burana című művének motívumaira készült film három tételben: 1. "Engedjetek táncolni és énekelni, amíg fiatalok vagyunk..." 2. Éljen a tudomány!", 3. "Éljen a mozi!"
Az Illés együttes jubileumi koncertje Csíkszeredában. Dokumentumfilm sok zenével.
NA 0
A román nemzetiségű Mihályi Péter portréjának megrajzolásával alkalom nyílik annak megfogalmazására, hogy identitásunkat - amikor arra a nemzetnek szüksége van - bátran vállalnunk...
NA 2001
A nagyobbrészt romjaikban fennmaradt várak a közelmúlt éveiben újra a társadalmi érdeklődés előterébe kerültek, Magyarországon éppen úgy, mint szerte Európában. Az érdeklődés...
NA 2008
Az utóbbi néhány évben Magyarországon több futball akadémiát alapítottak tehetős vállalkozók. Ezekben a gyerekek minden korosztályban kiváló körülmények közé kerülnek és...
NA 2008
Krapanj az Adria legapróbb, mindössze 1,5 négyzetkilométer nagyságú lakott szigete. A szigeten autóforgalom nincs, megközelítése csak hajóval, csónakkal lehetséges. Legmagasabb pontja...
A felvétel a Szegedi Nemzeti Színházban készült 2000-ben, Dankó Pista születésének centenáriuma alkalmából. Neves opera- és nótaénekesek, cigányzenészek szólaltatják meg Dankó...
NA 0
Az 1945 előtti magyar filmgyártás legmulatságosabb jeleneteiből készült összeállítás.
NA 1966
Az alcím szerint "Rendhagyó magyar film", amelyben híradórészletekkel, kabaré-jelenetekkel, rajz- és bábfilm-bejátszásokkal elevenedik meg a háború utáni Magyarország első 20 éve.
NA 1997
Az 1997-ben készült dokumentumfilm egy a kozmetikai iparban karriert csinált fiatal ikerpár életét mutatja be. A két testvér már gyermekkorában tudatosan készült arra, hogy másképp...
NA 0
/ zenés
A Life Church Music Gospel Band nagyszabású koncertje a debreceni Csokonai Színházban. Az ismert dicsőítő zenész, Pintér Béla énekét remek vegyes vokál, kórus, és a Gospel Band...
NA 0
/ családi
Minibocs aprócska termete miatt sokat szomorkodik, erdei társai és testvérei is csúfolják. Brummantó apukát elfogják a cirkuszosok és Szertesörte vaddisznó halálhírét költi....
Várnai Sándor, az Országos Cigány Önkormányzat képviselője és a Pécsi Tudományegyetem professzora, Gyurok János hallgatóival India vallásait kutatta.Krisnát a hinduk többsége a...
NA 2004
Gyurkovics Tibor az I. kerület polgármesterével Nagy Gábor Tamással végiglátogatja azokat a helyszíneket ahol híres íróink éltek s felidézik azokat az irodalmi műveket, amelyek a...
NA 2004
/ zenés
Krzysztof Scieranski és Vasvári Pál 1981-ben ismerkedett meg a Szegedi Jazz Fesztiválon egy jam session alkalmából. Az évek során nemcsak jó zenészek, de jó barátok is lettek. 2002...
NA 2005
/ dokumentum | politikai
Tényleg hülyének néznek minket?Volt egyszer egy szegény, iskolázatlan fiú, aki legkisebb királyfi szeretett volna lenni. Azon töprengett, hogyan lehet lóvé és tudás nélkül gyors...
NA 1980
/ dráma
Örkény István drámájából Székely Gábor készítette a tévéváltozatot.Flórisék vadonatúj lakásában a véletlenül összeverődött társaságra rázárul az ajtó: Nelly, Katinka,...
NA 1992
A magyar avantgarde '60-as években induló új hullámának egyik jelentős alakja Haraszty István szobrász. Mobiljai nem a technika világát vagy az ember és gép viszonyát tükrözik, a...
NA 2006
/ zenés
A Mirror World egyedi, még a modern jazzban is kísérletezőnek számító hangszer összeállításban (hegedű, cimbalom, szaxofon, percussions) szólaltatja meg az együttes különös...
NA 2005
2005. augusztus 7-én Püspökhatvanban bensőséges hangulatú ünnepség keretében tette le az állampolgári esküt Pál Lajos és családja. A mögötte álló hosszú, göröngyös utat...
NA 2009
Széles mosolyú, nagy bajuszú, kedves és vendégszerető kunok várják a megrögzötteket és a kételkedőket egy varázslatos időutazásra Kunszállásra szeptember 11. és 13. között....
NA 2002
A kunok az eurázsiai sztyeppövezet mentén vándoroltak keletről-nyugatra. A mongol seregek elől menekültek 1239-ben a Kárpát-medencébe. Van-e tudományosan bizonyítható alapja annak,...
NA 2018
Bíró András Zsolt antropológus és a magyar hagyományőrzők néhány csoportja 2008-ban szervezte meg az első magyarországi Kurultajt. A szó a legtöbb közép-ázsiai, kulturálisan...
NA 0
A kutya, az emberiség első számú háziállata a hűség és a kötődés megtestesítője. Az emberhez szocializált állatok gazdáik legjobb barátaivá tudnak válni, az eb tartók...
Békefi Lajos, református lelkész, műfordító.
Évente kétszer gyűlnek össze az ország helyi televíziósai, hogy megbeszéljék közös dolgaikat. A nézőket is érintő legutóbbi ilyen találkozóról készült a dokumentumfilm.
NA 2005
/ zenés
A Válik László gitáros által 1992-ben alapított zenekar stílusát nehezen lehetne meghatározni. Köze van a jazz és rock zenéhez, de hosszabb lélegzetű improvizációikban zaj-zenei...
Hogyan lett a szovjetbarát szervilizmusáról híres Kádár Jánosból a '70-es évek végére a Nyugat legkedveltebb kommunista vezére? Beszélhetünk-e önálló magyar külpolitikáról a...
NA 0
Pannonhalma borvidékének sajátos arculatú falva Kajárpéc. A Mediawave stábja, szervezői, barátai és kiváló magyar (ifjú Muzsikás Együttes), gyimesi (Zerkula Jani bácsi), román...
NA 1996
A film a Modern Etnika művészeti csoport munkáit mutatja be: hogyan jelenik meg a népművészet egy iparművészeti alkotásban vagy a modern öltözködésben.
NA 2003
"Életpályája, színházi és filmszerepei fontos részét képezik a Kállai Ferencről készített filmünknek, jómagam azonban még fontosabbnak tartom azokat a szép, ironikus...
NA 1956
Móricz Virág írta és Jancsó Miklós rendezte a Móricz Zsigmond életét átfogó ismeretterjesztő filmet. Az 1956-ban készült film magán viseli a korszak jellegzetességeit.
NA 2004
Ez a nap is olyannak tűnik, mint a többi. Apa a laborban kísérletezik, anya otthon forralja a vizet, miközben hatéves fiuk, Alex, a kisautójával játszik. Ez a nap mégis más, mint a...
A híres kalotaszegi varratosok hódító útjának indulásáról próbál hiteles képet mutatni filmünk. Főszereplőnk, Gyarmati Zsigáné - Hóri Etelka, aki a kalotaszegi háziipar...
2002. augusztus 17-én szentelte fel II. János Pál pápa Krakkóban az Isteni irgalmasságról elnevezett új templom egyik kápolnáját a Magyar Szentek tiszteletére. A kápolnában méltó...
NA 2003
Milyen a karácsony Párizsban azok számára, akik magyarok, csak épp ott élnek, mert a II. világháború után el kellett hagyniuk nekik vagy szüleiknek a szülőhazát. Mert arisztokraták...
Mozart rövid életének hatalmas életművében a klarinétverseny az utolsó hangszeres kompozíció: 1791 októberében írta, december 5-én meghalt. Harmonikus szépség jellemzi a...
A "Sziklára Épült Ház" jelkép és fogalom. Ezelőtt másfél évtizeddel a Gyimesekben - Erdély és Moldova vízválasztóján, ahol itt-ott ma is felsejlenek még az ezer éves határ...
NA 0
A huszonnyolc éves Kollár Ildikó élettársával neveli hatodik és hetedik gyermekét, egy otthonnak aligha nevezhető tanyán, miközben többi gyermeke jövőjét tervezgeti. Azokét, akiket...
