{h1title}
NA 2016
/ vígjáték
Sarah úgy dönt, hogy megtartja az első felnőtt partiját, de rá kell ébrednie, hogy a felnőtté válás nem egészen azt jelenti, mint amit ő gondol róla.
NA 2018
Amikor Amerika utolsó görkorcsolya-pályájára a bezárás szomorú sorsa vár, ezrek fognak össze azért, hogy egy egész szubkultúrának otthont adó helyszín megmaradjon.
NA 2017
EnFemme egy olyan eldugott hely Barcelonában, ahol a férfiak nőnek öltözhetnek, miközben megőrizhetik a névtelenségüket.
NA 2017
A film négy transznemű ausztrál férfi átalakulását követi nyomon.
NA 2017
A dokumentumfilm azt mutatja be, mi történt, amikor Ausztrália megállította a menedékkérők hajóit.
NA 2017
Négy ladyboy története, akik megélhetésük érdekében éjjel-nappal dolgoznak.
NA 2016
Léna Valrose, a martinique-i származású rendőr megérkezik a nagyvárosból, s rögtön egy bűnügy kellős közepébe csöppen, ugyanis holttestet találnak egy hegyen. Segédkeznie kell...
NA 2018
2015-ben egy rendőrjárőr közlekedési szabálysértés miatt letartóztatta a 28 éves, afroamerikai Sandra Blandot egy texasi kisvárosban. Három nappal később a nőt holtan találták a...
NA 2017
/ dráma | romantikus
2004, Thaiföld. A szabadszellemű, kalandvágyó fiatal nő, Evan White Thaiföldön tartózkodik, mikor pusztító erejű földrengés rázza meg az ország déli részét, az azt követő...
NA 2018
Különleges megemlékezés Gilda Rader életéről és komikai munkásságáról.
NA 2017
/ dráma | romantikus
Reuben, az író siket barátja, Derek mentorálásával összeszedi a bátorságát, és kedvenc színészének megír egy színdarabot. Derek azonban elárulja a barátját, és a magáénak...
NA 2018
Howard Ashman dalszerző története, aki A rémségek boltja, A kis hableány, Aladdin és A szépség és a szörnyeteg dalszövegeit írta, mielőtt 1991-ben, az AIDS-válság csúcsán elhunyt...
NA 2018
Egy elefántcsont kereskedő megpróbál mindent megtenni annak érdekében, hogy ne tegyék tönkre az üzletét.
NA 2018
Forbach, Kelet-Franciaország napjainkban: Amióta felesége kisétált az életükből, Mario egyedül neveli két lányát. A 14 éves Frida őt hibáztatja azért, mert az anyjuk elhagyta...
NA 2018
/ dráma
Egy gyermek viszontagságos születésének és Castel Volturno gyerekkereskedelmének története.
NA 2018
Négy fiatal tapasztalatai és emlékei bukkannak fel a filmben, akik életükben először utaznak együtt.
NA 2018
/ romantikus | vígjáték
Annabell életében az ármány és a csábítás van főszerepben. Egy napon találkozik Tommal, a lehengerlően jóképű férfival, akinek kedvenc elfoglaltsága gazdag nőknek udvarolni....
NA 2017
A nagyrészt improvizált film egy idős férfiról szól, aki rájön, hogy van egy lányunokája, aki eltűnt. A megtalálásához újra fel kell vennie a kapcsolatot rég nem látott...
NA 2018
/ dráma
Loretta Johnson Los Angelesbe költözik, hogy megvalósítsa rendezvényszervezői álmait, és végleg maga mögött hagyhassa kapcsolatát.
NA 2018
/ animáció | dráma | romantikus
Három fiatal, három város és három különböző történet - amelyek mind Kínában játszódnak.
NA 2018
Négy legendás színésznő története egy több mint fél évszázados barátságról, karrierről és magánéletről.
NA 2018
/ vígjáték
Egy nő, aki hosszú évek óta él kapcsolatban párjával, kénytelen azzal szembesülni, hogy a férfi, akiért továbbra is mindent megtenne, megcsalja őt.
NA 2017
Az 1990-ben alapított General Magic a Szilícium-völgy egyik ígéretes vállalkozása volt, s a várt nagy dobás nem is maradt el: a cég 1994-ben előállt egy hordozható drót nélküli...
NA 2017
/ dráma | romantikus | történelmi
Szerelmi háromszög egy írónő, a férje és a nő szerelme között.
NA 2018
/ dokumentum | háborús | történelmi
Ewan McGregor és korábban pilótaként dolgozó bátyja a Royal Air Force 100. születésnapja alkalmából különböző repülőgépeket néz meg, illetve a személyzettel beszélgetnek.
NA 2018
/ dokumentum | történelmi
A The New York Times nyomon követi Trump elnök első hivatali évét.
NA 2016
/ családi | dokumentum | életrajzi | történelmi
Az életrajzi dokumentumfilm egy férfit mutat be, aki a Pinochet-puccs során elvesztette a szüleit.
NA 2018
A dokumentumfilm azt vizsgálja, hogyan élnek tovább a mítoszok egy svéd kisvárosban.
NA 2018
/ dráma
Egy hideg, isten háta mögötti tájon két idegen romjaiból próbálja felépíteni az életét. A fiatal férfi próbaidőn van. Éveket töltött börtönben, miután megkísérelt bosszút...
NA 2018
Egy Oregonban élő édesanya talál rá a kínai munkatábor foglyának segélykérő levelére egy halloween-i dísztárgyban. A kanadában élő Leon Lee, kínai származású rendező...
NA 2016
A film a látszólag legyőzhetetlen sorscsapások ellenére elért sikerekről szól a kis Eduardo történetén keresztül.
NA 2018
Carlão, az autókereskedő igencsak előítéletes ember, főként a homoszexuálisokkal szemben. A férfi azonban egy nap egy különös szekrényt kap ajándékba, amelyből váratlanul...
NA 2017
Egy tinilány kezdi gyanítani, hogy a legszemélyesebb gondolatai mégsem olyan privátak, mint amilyennek vélte.
NA 2017
Egy férfi reggel az éjszakai parti maradványainak eltüntetésével foglalatoskodik.
NA 2018
/ vígjáték
Egy srác rádöbben, hogy néhány könyvnek valóságos személyisége van, amelyek átveszik a hatalmas az élete felett.
NA 2016
/ vígjáték
Egy sikertelen rendező hazatér a szülőfalujába, hogy megrendezzen egy alkotást, amelyet Pasolini klasszikusa ihletett.
NA 2018
Egy hagyománytisztelő, katolikus spanyolországi vidéken élő asszony szeretne az ország elnöke lenni, ám ez nem könnyű, ha környezetében szinte mindenki ezt férfi munkának tartja.
Mit csinálnak a macskák, miután elhagyták a házat? Mekkora területet uralnak, és miként viszonyulnak a fajtársaikhoz? Egy hannoveri etológus tudományos értékű vizsgálatot végez...
NA 2016
Nyolc idegen élete teljesen megváltozik, amikor egy vírusnak köszönhetően egy parti résztvevői zombikká változnak.
NA 2017
/ dráma
A II. világháborúban egy német család elmenekül Ukrajnából, de az apa útközben eltűnik. 70 évvel később a fivér és a nővér megpróbálnak utánajárni, ki is volt az apjuk.
NA 2020
Az animációs kisfilm bevezeti a nézőket a mikrovilágba, ahol a normális életben apró tárgyak és élőlények hatalmasakká válnak.
NA 2017
A jövőben az embereknek olyan öltözékük van, amely egyben a saját mobilházuk is.
NA 2017
A dokumentumfilm a Martin Kirchberger rendezőt és stábját ért, 1991-es tragédiát dolgozza fel.
NA 2018
/ vígjáték
Mandy kisgyerek kora óta divattervező szeretett volna lenni. Éppen ezért, amikor lehetősége nyílik rá, New Yorkba utazik, hogy kitanulja a szakmát, ezzel hátrahagyva a panelrengeteget...
NA 2016
Egy benzinkúti alkalmazott ki akarja rabolni a kasszát, de rájön, hogy más bűnözőknek is ugyanarra a pénzre fáj a foga.
NA 2018
/ dokumentum | horror
A dokumentumfilm arra a kérdésre keresi a választ, hogy a társadalom miért keres élvezetet a véres filmek nézésében.
NA 2018
/ dokumentum | vígjáték
A filmet Kevin Smith szívrohama előtt kb. egy órával rögzítették, amikor is a sztár egy stand up előadás keretében a családjáról, az életéről és a munkájáról beszélt.
NA 2018
Walter Gropius kerek száz évvel ezelőtt iskolát teremtett a Bauhaus-szal. A dokumentumfilm ennnek cetenáriuma alkalmából kísérli meg közelebb hozni a művészeti stílust, amely mind az...
NA 2018
A Harcban az istenekkel: A két világ című első részben megismert halálangyalok 49. "tökéletes" lelküket viszik át a túlvilágra, ahol megmérettetik életükbenben elkövetett minden...
NA 2016
A dráma a tinédzserkori szexuális abúzusok hosszútávú hatásait elemzi.
NA 2018
/ animáció
Rádiumék egy átlagos világvége utáni család. A Búra nevű mesterséges édenkertben élnek, a gyerekek játszanak, Anyu főz, Apu a határra jár mutánsokra vadászni. Egy éjszaka...
NA 2018
Egy állandóan bajba kerülő fiatal lánynak választania kell a gondtalan és izgalmas városi élet és a kemény munkát követelő vidéki lét között, hogy rájöjjön, ki is ő...
NA 2018
A dokumentumfilm három olyan család életét követi nyomon, amelyben van egy súlyos mentális vagy érzelmi zavarral küzdő gyerek. A családok utánajárnak a lehetségek terápiáknak és...
NA 2018
/ dráma | életrajzi | romantikus
Harry herceg és Meghan Markle találkozása és mesés románcuk története.
NA 1982
A humorista egy baleset következtében a mennyországba kerül, előbb azonban még egyszer végigélheti egy napját a földön, hogy élményeit a szatíra görbe tükrén keresztül írásba...
A hitleri Németország által elkövetett bűnöket lehetetlen elfelejteni – nemcsak a túlélők és a halálos áldozatok hozzátartozói, de a náci rezsim kiszolgálói, támogatói és...
Rendezőként, forgatókönyvíróként és dramaturgként Dárday István alkotótársa, a dokumentum-játékfilmes irányzatot megteremtő ´Budapesti Iskola´ kiemelkedő alakja.
NA 2018
Az Okavango-delta Földünk egyik utolsó érintetlen nagy kiterjedésű élőhelye. A vízgyűjtő folyói azonban mára veszélybe kerültek, ezért egy tudóscsoport Afrikába utazik, hogy a...
NA 2018
80 év 50 percben. Sándor Györgyről szóló dokumentumfilm átfogóan bemutatja a humoralista életét, életpályáját, munkásságát.
NA 2017
A NASA Cassini űrszondája kilövésének évfordulója alkalmából készült dokumentumfilm infravörös kamerával készült felvételek segítségével tárja fel a Szaturnusz holdjainak...
NA 2017
1986. április 26-án a csernobili atomerőmű 4-es reaktora meghibásodása a történelem legvégzetesebb nukleáris balesetéhez vezetett. A környékről mintegy 116 ezer embert kellett...
NA 2019
/ dráma | háborús | thriller | történelmi
1942-ben, Norvégiában Esther a 14 éves zsidó lány épphogy elmenekül a nácik elől. Egy erdőbe téved, ahol megismerkedik egy hasonló korú fiúval, Aksellel. A fiú megkedveli Esthert...
NA 2018
Egy magányos időjárásbemondó nem mindennapi baráti kapcsolatot alakít ki egy középkorú latin-amerikai vendégmunkással.
NA 2020
Egy traumatikus eset után egy apa új biztonsági rendszert szereltet fel otthonába, rövidesen azonban kénytelen szembesülni azzal, hogy az új megoldás sokkal nagyobb veszélyt jelent...
NA 2020
Két kisvárosi jó barát, Jack és Scottie története, akik tudomást szerezve egy kaliforniai kincsről, bepattannak egy 65-ös Mustangba, hogy életük legnagyobb kalandját éljék át....
NA 2018
Lily Davidson (Madeline Carroll), a 17 éves kamaszlány már nagyon várja a nyarat, amit a barátnőivel tölthet a pompomlány-táborban. Azonban apja, az elfoglalt üzletember úgy dönt, hogy...
NA 2018
/ akció | dráma | háborús | történelmi
1976-ban Djibutiban túszul ejtenek egy iskolás buszt a szomáli határnál.
NA 2018
Lila, az amnéziban szenvedő sztárénekes szinte semmire sem emlékszik eddigi ének múltából. Abban, hogy újra megtalálhassa régi önmagát egy rajongója, Violeta segít.
NA 2018
Alexa sikeres rendezvényszervező, aki egy kulináris körutazást szervez. Mindent tökésletesen kidolgozott a legapróbb részletekig... mindaddig, amíg meg nem tudja, hogy az újonc...
NA 2018
/ dráma | misztikus | romantikus | vígjáték
A művészetek világában az ártatlanok valahogy mindig elesnek. Penelope egy számára jelentéktelennek tűnő párkapcsolat után csöppen ebbe a világba, amelyben az élet új oldalát...
Ablonczy László a magyar kultúr-, azon belül elsősorban a színháztörténet fontos szereplője. Szakmai elkötelezettsége a rendszerváltás után, a Nemzeti Színház igazgatásának...
