Gaspar Noé Love című filmszerű valamije a nézhetetlen filmek egyik legkirívóbb példája. A rendező láthatóan mindent a szexualitás köré épít, mintha önmagában a merész és szélsőséges szexuális tartalom elegendő lenne ahhoz, hogy egy filmet művészivé tegyen. Nos, szerintem ez óriási tévedés. Ez a film minden, csak nem művészfilm.
Hirdetés
A rendezés egy nagy rakás sz*r!!! :S A film történetvezetése kaotikus, kapkodó és összefüggéstelen. A jelenetek szinte egymás hegyére-hátára kerülnek, a helyszínek és az események pedig olyan gyorsan váltják egymást, hogy a nézőnek szinte ideje sincs feldolgozni, amit lát. Egyik pillanatban még az egyik helyszínen vagyunk, aztán már egy teljesen másik szituáció következik, mindenféle természetes átmenet nélkül. A film egyszerűen rohan, kapkod, és folyamatosan újabb jeleneteket hajigál a néző elé. Mindez nem lendületes történetmesélés, hanem csapnivaló, brutálisan selejtes rendezés. A történet nem áll össze értelmes egésszé, a szereplők közötti kapcsolatok kibontása pedig elveszik ebben a széteső szerkezetben. A befejezés sem menti meg az alkotást, az is egy zagyva, értelmetlen, selejtes valami.
A szexuális tartalom: ez már a FULL PORNÓ szint! A film szexuális tartalmával kapcsolatban is súlyos kifogásaim vannak. A szexuális aktusok olyan közvetlenül, hosszan és hangsúlyosan jelennek meg, hogy ez már EGYÉRTELMŰEN a FULL PORNÓ szint, nem pedig erotikus művészfilm! Nem egyszerűen arról van szó, hogy a filmben sok a szexualitás. Hanem annak bemutatása olyan mértékben uralja ezt az egészet, hogy a szexuális jelenetek már önálló látványelemként működnek. A rendező egyszerűen nincs tisztában saját ocsmány sz*rhulladék munkájának valódi súlyával és jellegével. Hiába próbálja művészi köntösbe öltöztetni ezt a filmnek is aligha nevezhető valamit, attól még a történetvezetés nem lesz jobb, a rendezés nem válik igényesebbé, és a film sem lesz automatikusan művészet. A merészség nem egyenlő a művészi értékkel, a szexualitás mennyisége pedig nem helyettesíti a jó rendezést.
A csoportos jelenet: a film egyik legvisszataszítóbb része.
A film egyik legvisszataszítóbb része a nagyszámú szereplőt felvonultató csoportos szexjelenet, amelyben becslésem szerint körülbelül vegyesen 15–20 férfi és nő vesz részt. A jelenetben éles, pornós szintű orális szex is látható, ugyanakkor férfi ejakuláció itt nem jelenik meg. A jelenetet vöröses hangulatfény világítja meg, ami még inkább felerősíti a túlfűtött, érzékinek szánt atmoszférát, amitől szinte „lángol” a levegő a túl vad szextől. Ez a látvány nem művészi vagy esztétikai élményt nyújt, hanem kifejezetten ocsmány, visszataszító és szánalmas, olcsó hatást kelt. A jelenet a film túlzó, öncélú szexualitásának egyik legkirívóbb példája. Nem látom, mitől válna mindez művészivé pusztán attól, hogy egy film részeként jelenik meg. Ez a jelenet nem hozzáad a történethez, hanem tovább erősíti azt a benyomást, hogy a rendező a szexualitás szélsőséges bemutatásával próbálja pótolni mindazt, ami a film többi részéből hiányzik.
Két jelenet, amely már túl sok volt!
A csoportos jelenet mellett a film vége felé látható, gyors tempójú szexuális jelenet is kifejezetten taszított. Ilyen tempójú szexjelenetek a pornóban fordulnak elő, nem pedig egy művészfilmnek behazudott hulladékban. Ez a jelenet már a durvaság, az érzéketlenség és a megalázó hatású ábrázolás irányába tolódik el. Ezekben a jelenetekben nem találom azt a finomságot és harmóniát, amelyet más részekben bizonyos mozdulatokban észrevettem. Éppen ellenkezőleg, a látvány túlzó, kellemetlen és visszataszító. Ez nem jelenti azt, hogy a film minden egyes jelenetét ugyanúgy értékelem. Akadtak olyan részek is, amelyekben a mozgás kivitelezését külön figyelemre méltónak találtam. Ez a különbség nem változtat azon, hogy az egész filmet nézhetetlennek tartom.
Klara Kristin és Karl Glusman: feltűnő különbség a mozgásban
Különösen szembetűnő a Karl Glusman és Klara Kristin közötti különbség a lovagló pózban bemutatott jelenetben. El kell ismernem, hogy a színésznő mozgáskultúrája egészen figyelemre méltó. Mozdulatai lágyak, finomak, hullámzóak és természetesen ritmusosak, olyan harmonikus összhatást keltve, amelyre a férfi partnere láthatóan képtelen ráhangolódni. Karl Glusman teljesítménye ezzel szemben darabosnak, ügyetlennek, ritmustalannak és kifejezetten szétesőnek hat. A két színész közötti kontraszt annyira feltűnő, hogy a jelenet inkább a férfi színész mozgásbeli ügyetlenségét emeli ki, mintsem a rendező által megcélzott érzékiséget. Egy olyan filmben, amely ennyire feleslegesen központi szerepet szán az intim jeleneteknek, ez különösen kínos rendezői és színészi eredmény. „Barátom”, ha már ennyire erre építed a filmedet, legalább a megvalósítás legyen meggyőző!
Összegzés: A Love egy széteső történetvezetésű, kaotikus, csapnivalóan rendezett, turmixszerű valami, de nem művészi alkotás. A szexualitás szélsőséges bemutatásával próbálja megteremteni saját jelentőségét, miközben a történet nem áll össze, a jelenetek kapkodva követik egymást, a befejezés pedig ugyanolyan zavaros, mint a film egésze. A szexuális tartalom mennyisége és közvetlensége önmagában nem teszi művészivé ezt a filmszerű valamit. Sőt, éppen ez az egyik legnagyobb problémája: a rendező olyan mértékben helyezi előtérbe a szexualitást, hogy közben a történetmesélés, a következetes szerkesztés és a meggyőző rendezői megvalósítás háttérbe szorul. Akadtak ugyan olyan jelenetek, amelyekben bizonyos mozgásokat kifejezetten szépnek és harmonikusnak találtam, de ezek az apró részletek sem tudják ellensúlyozni a „film” egészének hibáit.
Nálam ez a „film” egyértelműen 1/10, de ha lehet, akkor inkább 0/10. Felesleges volt odaadnom ezt a 2 óra 15 percet az életemből, mert Klara Kristin (Omi) és Aomi Muyock (Electra) látványán kívül szinte semmit sem kaptam érte! :S A Love nem merész remekmű, és nem is lenyűgöző művészfilm, hanem egy nézhetetlen, széteső filmhulladék, amelyben a szélsőséges szexuális tartalom nem ellensúlyozza, hanem még feltűnőbbé teszi a rendezés és a történetvezetés gyengeségeit. Nézhetetlent is csak azért adtam rá, mert sajnos nincs még lejjebb, pedig erre azt kellene adni!
65 Szerelem (2015)
A Szerelem egy szexuálisan túlfűtött melodráma egy fiúról és két lányról. Egy film a szerelemről, mely a gyönyörök nyelvén ünnepli a szexet. több»
