Amikor kissrác voltam, a nagymamámnál töltöttem a hétvégét, és ami különösen megmaradt, hogy nála volt Cartoon Network, és ott néztem ennek a rajzfilmsorozatnak az epizódjait. Emlékszem, gyerekként mennyire képernyő elé szegezett, mert néha komolyan annyira ijesztő és naturális volt, hogy teljesen megbabonázott. Most, 33 évesen, már jóval érdekesebb élmény belenézni. Persze, megmosolyogtam a felnőtteknek szánt kikacsintásokat, de nyilván nem ütött annyira.
Mit is imádtam ebben a sorozatban? A szárnyaló fantáziát. Bátor a négy évad alatt annyi lénnyel csap össze, hogy felsorolni sem lehet. Nagyon tetszett, hogy volt többször visszatérő negatív karakter is, például Szélhápító vagy Katz, a róka.
Tetszett, úgy utólag visszagondolva, hogy bár a rajzfilm mai szemmel nagyon naturális vizuálisan (például mikor Bátor megijed, és kiugranak a belei), de elmondható, hogy próbált tanító jellegű lenni. Bátor karaktere végtelenül szerethető. Muriel túlságosan naiv, ugyanakkor kedves, Eustace pedig kapzsi és önző. Bátorral együtt ez a három alapkarakter remekül működik. Nem minden epizód nyűgözött le gyerekként sem, de tény, hogy hihetetlen mennyiségű képzelőerő és horrorisztikus elem lett felhasználva. (Egyik kedvenc epizódom A farkasvakond éjszakája, amit szabályosan végigrettegtem, hihetetlen, hogy annak idején ez délután 3-4 körül ment egy gyerekcsatornán.) Amit külön kiemelnék, a felnőtteknek való kikacsintások (például Bátor vajon mit néz a számítógépen, ha felhallatszik a szaxofon, és kitakarja a képernyőt... ;))
Akin mindig jót derülök, az orvos, Dr. Vindalo, akinek a rendelőjébe ki is van írva, hogy „sarlatán”, és annyira végtelenül antitalentuma az orvoslásnak, hogy az már szinte könnyfakasztó. Én megengedő vagyok, simán tesztelném mai gyerekközönség előtt, örülök, hogy ezen nőttem fel! :)
