Gyász

2017.09.04 19:33 ArpiHajdu és Réci Olvasottság: 233x

0

Nem tudom eldönteni, hogy szerettem-e a filmet vagy sem. Kezdetben egy kicsit zavarosnak éreztem, aztán rájöttem, hogy pont emiatt kell mégis szeretnem.

Gyllenhaal mindig nagyon jó, amikor ilyen különc karaktereket osztanak rá, mint amilyen Davis is, aki egy egészen különleges gyászfolyamatot él át a filmben.

Kezdetben nem tudjuk hova tenni a viselkedését, érzéketlenül éli tovább a mindennapjait, miután fiatal feleségét egy szörnyű autó balesetben elveszti, s ráadásul ő is ott ül a kocsiban és egy karcolás nélkül megússza. Aztán másnap (látszólag) úgy tesz, mintha mi sem történt volna, ugyanúgy bemegy dolgozni, s a legnagyobb gondja az, hogy panaszt tegyen egy édességautomata forgalmazójánál, mivel az elnyelte a pénzét. Aztán szépen lassan még azt is úton-útfélen bizonygatni kezdi, hogy mennyire nem szerette a nejét.

Ha jobban megfigyeljük a részleteket, akkor azonban rájöhetünk, hogy Davisben milyen rejtett belső folyamatok játszódnak le: nem borotválkozik, elkezdi szétszedni a körülötte lévő tárgyakat, majd pedig az álomházat is szétveri, amelyben a feleségével éltek. Legfontosabb kapcsolata pedig egy vevőszolgálatos nő lesz (s sokkal inkább az ő problémás kamasz fia), aki segít felszínre hozni a valódi érzelmeit.

A Darabokban egy nagyon komoly lélektani film, amihez Gyllenhaal tehetsége nagyon sokat hozzátett. Davis karakterét kezdetben biztos nem fogja a néző a szívébe zárni, ahogy a film is kiverheti a biztosítékot azoknál, akik nem szeretik a lassan folydogáló történéseket. De mégis érdemes adni neki egy esélyt, mert a végén garantáltan ad egy aha-élményt, s még ha meg nem is értjük teljesen, kissé el tudjuk képzelni, hogy mi zajlik le egy gyászoló ember fejében.