2019.05.19 12:00 Creeps13 Olvasottság: 335x
0

Egy újabb explicit francia film a Mártírok rendezőjétől

Számomra totál kimaradt eddig eme alkotás (még hallani sem nagyon hallottam róla), pedig hát igencsak kedvelem az öreg kontinensről (Európa) származó horrorfilmeket, főleg, ha azt a franciák vagy a spanyolok készítették el. Jelen filmünk egyik legnagyobb húzóneve maga a rendező volt, Pascal Laugier, akiben eddig nem nagyon csalódtam, hisz, ha nem is sok filmet rendezett, de azért azokra bőven lehet emlékezni. Már a 2004-es Saint Ange című filmjével letette a védjegyéül szolgáló alapokat, majd négy évre rá, 2008-ban talán az egyik legütősebb explicit alkotás is az ő nevéhez fűződik a Mártírok címmel. Újabb négy évre a Mártírok hangos sikere után elkészítette A magas ember című filmjét, ami szintén besorolható volt a horror műfajába, viszont számomra sokkal inkább volt egy misztikus thriller dráma, ami azért egy sokkal könnyedebb, fogyaszthatóbb film volt, mint mondjuk a Mártírok. 2018-ban a Ghostland filmjével tért vissza a rendező arra az ösvényre, amihez szerintem kimondottan ért, az úgynevezett lélekölő, egyáltalán nem könnyed, és sokszor brutális képsorokat tartalmazó filmekhez.

Elöljáróban a Ghostland nem volt annyira elemi erővel odacsapó film nálam, mint mondjuk a Mártírok, de brutalitás szinten azért eme film sem marad el az olyanoktól, mint mondjuk a 2003-as Magasfeszültség, vagy a 2007-es A betolakodó című alkotás. Tehát ez sem egy könnyed kis délutáni filmecske volt. Maga a címválasztása is elég érdekes volt, hisz – apró spoiler – itt nem nagyon találkozhat majd a néző szellemekkel, pedig hát a film első 10 perce kellőképp megágyaz eme feltevésnek, de a készítők egy erős húzással bő negyed óra után egy teljesen más felépítésű filmet kezdenek kibontani előttünk, ez pedig az úgynevezett home invasion volt, de itt bőven továbbmentek a készítők, és ezen is csavartak egy jókorát, ami nekem kimondottan tetszett (bár azért szerintem lesznek sokan, akik pont, hogy a film műfaji csavarjai miatt pártolnak majd el a Ghostlandtől).

Egy újabb explicit francia film a Mártírok rendezőjétől

Az igencsak kevés szereplőt felvonultató filmhez egészen jól működő színészi alakításokat kapunk, ami viszont kicsit bosszantó volt e téren számomra, hogy eme színészek karakterdinamikája nem volt annyira erősen kidolgozva, mint mondjuk a Mártíroknál, pedig a film alapanyaga adta volna ezt a lehetőséget. Más negatívumot nem nagyon tudnék felróni a filmnél, hisz a félelemkeltés, illetve az atmoszféra teremtés igencsak jól sikerült. Kellő mértékben volt a film vizuális brutalitása bemutatva, nem éreztem, hogy túltolták volna a kegyetlenkedést, amiért nagy piros pont jár, mert itt elsősorban a lelki gyötrelmekre fordították a hangsúlyt. Talán a film vége felé éreztem egy kis összecsapottságot a forgatókönyvön, de ez sem egy olyan hiba, amin ne lehetne túllendülni. Mindenesetre én ajánlom a filmet azoknak, akiknek tetszett a Magasfeszültség vagy a Betolakodó.

dráma | horror | misztikus | thriller

Egy anya két lányával éppen beköltözik örökölt házukba, amikor idegenek támadják meg őket. Mindhárman szerencsésen megmenekülnek, ám az idősebb lány nem tudja elfeledni a... több»

0