![]()
Az egyik legszuperebb eredeti sci-fi film, amit valaha is láttam. Üzenetei és tanulságai időtlenek, sőt egyre inkább aktuálisak. Megjelenése idején extra nagy szenzáció lehetett, ma már viszont ijesztő figyelmeztetésként kell tekinteni rá. Igazából már akkor fel akarta hívni a figyelmet arra, hogy mennyire körülvesz minket az, amit "valóságként" ismerünk és élünk meg a mindennapok során, és gyakorlatilag a láthatatlan, állandó kontroll és irányítás végtelennek tűnő folyamatában tengődünk.
A filmben direkt nem adnak a Mátrix kérdésére egyértelmű definíciót – ezt inkább ránk bízzák. És mennyivel könnyebb így megérteni, amikor a – főleg az utóbbi évekre jellemző – nagy ébredés küszöbén vagyunk: minél többen ismerjük fel a globalista kontrollt szinte minden mögött, annál inkább észrevesszük az összefüggéseket, kötjük össze a pontokat. Az is a modern Mátrix része, hogy mindenféle mesterséges, de ártalmas cuccot tesznek egy csomó ételbe az utóbbi évtizedekben, és ezáltal egészségügyi fogságba taszítják az emberiséget, de a nyugati civilizáció jelentős részét biztosan. Amire felírják a "gyógyszert", ami valójában nem hat, de minél több ilyen meg terápiáztatás még több profitot hoz a multiknak és a klienseiknek. Ez is része a rabságba ejtő Mátrixnak!
![]()
A másik, amit ez a film nagyon eszembe juttatott, az az állandó figyelemelterelés és a valóság látványának irányítása. Mindegy nekik, hogy sokat tévézünk vagy túl sokat shoppingolunk, csak ne lássunk át a narratíváikon, avagy a szitán!
A manipulált valóság, a virtuális valóság – az irányít minket? Akkor menthetetlenül lúzerek vagyunk! De ha fordítva – akkor győztesek vagyunk!
Van az a cyberközmondás, hogy régen az internet volt a menekülés a való világból, ma a való világ a kiút az internetből. '95-ben még talán így is volt... Vagy kiskoromban, a 2000-es évek elején. Mind érezhetjük, mennyire behálózta az életünket az, amit itt akciójelenetekbe csomagolva mutatnak be nekünk. Jól bemutatja, hogy milyen kevesen vagyunk eléggé elkötelezettek ahhoz, hogy minél mélyebben kutassunk a "nyúlüregben". (Amerikai kifejezés azon helyekre utalva, amelyek szörnyű titkokat rejtenek, és sokan "összeesküvés-elméleteknek" nevezik, mert nem veszik a fáradtságot, hogy mélyebben meg akarják érteni, hogyan működik a világ.) Én pedig kifejezetten a piros pirulát venném be, ha Morpheus ma megjelenne, és az ő csapatában harcolnék a "szép új világrend" és a mainstream ellen. No meg Elon csapatában. :)
Hát, az nem szó, hogy szuperül gondolatébresztő film. Látványvilága nagyon magával ragadó és hatásos. Zenéje is tökéletesen illik hozzá. Kedvenc idézetemet belőle pedig az élet minden területén elő lehet venni: „Más dolog ismerni az utat, és járni rajta.” Ennek kapcsán az ember sokszor akkor is elkezdhet hinni, amint olyan helyzetbe kerül, ami ezt kiváltja belőle.
A film fő üzenete tehát az, hogy minél jobban megtanuljuk az önálló polgári gondolkodás módjait, és maximálisan lássunk a dolgok mögé, minden helyzetben racionálisan és kritikusan gondolkodva – nem úgy, ahogy a valóságot formáló háttérhatalmak diktálják.
10/10
92 Mátrix (1999)
Neo (Keanu Reeves) ismeri a világot, amiben él, legalábbis azt hiszi, amíg meg nem ismerkedik Morpheusszal (Laurence Fishburne). A titokzatos férfi olyan dolgokat mutat neki, melyek... több»
Szereplők: Keanu Reeves, Laurence Fishburne, Carrie-Anne Moss, Hugo Weaving, Joe Pantoliano

